127 óra könyv



   Figyelmeztetés: az alább olvasottak cselekményleírást tartalmaznak!

   Azért írom, hogy könyv-vélemény, és nem könyvkritika, mert ez kritikának egyrészt kevés, másrészt pedig nem is igazán akarnám én ezt kritizálni. Meg is fogom említeni, hogy miért.

    Először a filmmel találkoztam, de már az egész sztorit tudtam, és végül is ezért szántam rá nehezen magamat, hogy leüljek és megnézzem. Aztán, megtettem, és egyszerűen odaszegezett a képernyő elé, magába szippantott, és végig izgultam és szenvedtem az egészen. A szenvedtem-et jó értelemben tessék érteni, ugyanis itt a főhőssel együtt szenvedünk.
    Már sokan írták biztosan a neten, hogy ez tipikusan az a film, aminek nem lehet nem a hatása alá kerülni. A vágások, a képi világ és James Franco egyszerűen zseniális!



De tényleg nem hasonlítanak...
Na, jó, talán egy icipicit.

   Na, de túlságosan előre szaladtam, kezdjük inkább a legelején! Ez egy igaz történet. (És, mint már azt én megtapasztaltam, a valóság a legtöbb esetben sokkal de sokkal durvább, mint a kitaláció.) Aron Ralston, egy tapasztalt hegymászó, aki szinte minden idejét a hobbijának szenteli, mégpedig a hegyek meghódításának. Azt hozzá kell tennem, hogy amúgy nem százas a fickó, már többször került életveszélyes helyzetbe, de mindig épségben megúszta.
  Ha jól emlékszem, így visszagondolva, a filmben nincsenek benne ezek a kalandjai, viszont a könyvben leírja ezeket, és bizony van jópár belőlük. Említhetném a medvés kalandját, amikor maga alá temette a legerősebb lavina, ami Amerikában előfordul, amikor beleült, vagyis inkább beleesett egy kaktuszba, vagy majdnem belefulladt a Colorado jeges vizébe.

   Én amúgy nagyon szeretem ezeket az igaz történeteket, bár már néha azt veszem észre, hogy ha van bárminek egy kis valóság-alapja, arra már egyből rányomják, hogy BASED ON TRUE STORY. Na, ezt azért mégsem annyira csípem, mert ki tudja, ebből mennyi a valóság, ami tényleg megtörtént, és mi az, amit csak hozzátoldottak a Hollywood-i rendezők.
   De szerencsére a 127 óra nem ilyen. 
   A film és a könyv egyaránt olyan élményt nyújt, amit nem felejtünk el egyhamar. A könyv szerkezete úgy van felépítve, hogy egy fejezet játszódik a jelenben, amikor Aron elmegy a kanyonba, majd egy fejezet visszaemlékezés, hogy mi mindent csinált ezelőtt, és egyáltalán mi indította el őt azon az úton, hogy a hegymászásnak szentelje az életét.

Találkozik két lánnyal

   Most már tényleg sokat beszéltem, ideje lenne röviden felvázolnom, hogy végül is mi történik a 300 oldalas könyvben, és a közel két órás filmben, csak azok kedvéért, akik nem ismerik a sztorit.
   A főszereplő elindul egy egynapos túrára, a Kék-John kanyonban, Utah-ban, hogy szerezzen magának egy kis kikapcsolódást, és újabb tapasztalatokkal gazdagodjon. Minden jól megy, az idő is kedvez neki, találkozik két lánnyal,
akiket útba igazít, aztán mindenki megy a saját dolgára. Aron bemászik egy hasadékba, és arra megy tovább, alatta van egy hatalmas nagy kő, amin át akar mászni, de amikor rálép, az megmozdul, a srác leugrik róla, hogy kikerülje, de az rázuhan. A jobb kezét (alkartól lefelé) odaszorítja a kanyon falához, és Aron ott marad egyedül, étlen-szomjan, kétségbeesetten öt napig, és tudja, hogy képtelen kiszabadulni, és meg fog halni, ugyanis elkövette az egyik legsúlyosabb hibát: nem szólt senkinek arról, hova megy.

      Ez már önmagában is elég kíméletlenül hangzik, és még csak tetőzi a következő hiba: a főszereplő egy életlen kést vitt magával, ami gyakorlatilag teljesen használhatatlan. Aron mindent kipróbál, amit csak lehet; vésni kezdi a követ, a mászókötelekből olyan szerkezetet próbál építeni, aminek segítségével talán sikerül megmozdítania a követ, de minden hiába.

   Lassan a kiszáradás szélére kerül, egyre fogynak a túlélési esélyei, és az egyetlen megoldás pedig az, hogy... le kell vágnia a saját kezét.

     Megint visszatérnék kicsit a könyvhöz. Persze, tudtam, hogy mi lesz az egyetlen megoldás, de végig reménykedtem. Nagyon megrázó... és nagyon tanulságos.
    Az elején kicsit szokatlan volt a túlzott részletezés, (ki milyen színű cuccot viselt, mennyit fizettek a boltban stb..), de a végére rájöttem, hogy ezek igenis kellenek, mert így teljes az egész. Nem kérhetjük meg az írót, hogy hagyja el ezeket, mert ezek a "jelenetek" az ő életéből valóban, és ha fontosnak látta, hogy leírja ezeket, akkor nekünk azt nem kell megkérdőjelezni.
   A könyv végében pedig azok a fényképek... Anyám borogass! Olvasás előtt végig böngésztem az összeset, olvasás közben pedig az aktuális résznél mindig visszalapoztam, és szó szerint kirázott a hideg. Most már biztos, hogy nem felejtem el Aron arcát, és a kőtömb alá szorult kezét.



Az eredeti Aron Ralston.

   Szóval, lényeg a lényeg, James Franco frankón eljátszotta Aron Ralston szerepét. Nem bántam meg, hogy elolvastam, azt sem, hogy megnéztem. Néhányan nem értik, hogy nekem mi tetszik ezen, mert nem normális, ha egy ember lenyiszálja a saját karját. Igen, szerintem sem.
  De mi, akik nem kerülünk ilyen helyzetbe, otthon ülünk a tévé, a laptop előtt, talán sosem érthetjük meg.
   Viszont, hogy ha az életben maradás ezt követelné tőlünk, nincs mese.

   Itt megnézhetitek az eredeti videót Aronról, a kanyon fogságában.

    Aron nem igazán volt még a túra elején annak a tudatában, hogy mi minden történhet meg vele, és sokszor mi is így vagyunk. Gyakran hozunk döntéseket, van, hogy gyorsan választanunk kell, és néha rosszul cselekszünk, rosszul döntünk. Ez mindenkivel előfordul. Aron is ezt tette, és ezért hatalmas árat fizetett...