A háttérben már egy ideje dolgoztam egy másik regényen, amely lassan, de biztosan készülgetett. ( Ez aztán egy igen magyaros kifejezés!) Mostanra már be is fejeztem. Régóta érlelődött bennem az ötlet, és tavaly novemberben pont kapóra jött a NaNoWriMo, hogy belevághassak. És belevágtam. És azóta megírtam. És imádtam.
Szóval, szám szerint ez volt a harmadik regény, amit végigvittem, végigszenvedtem, végighajszoltam, de még mindig úgy érzem, hogy nagyon keveset tudok az írásról. Szinte semmit. Én csak... leírtam a gondolataimat, beleképzeltem magam a szereplők helyzetébe, vagy én magam voltam a főszereplő. Furcsa érzés mindezt magam mögött tudni.
Az eleje a legnehezebb. Az emberben ott van az az érzés, hogy nincsen tökéletes kezdés, és nem tudja megtalálni a megfelelő szavakat. Attól fél, hogy a történet unalmas lesz, vagy már maga az alapötlet rossz.
Pedig nincsen olyan, hogy rossz történet! Maximum a kivitelezéssel lehetnek problémák. Akik nem indul el, az sosem érhet célba, nem igaz?
A mostani regényem sok kutatómunkát igényelt, de én már azelőtt rabja lettem a tengernek, és a búvárkodásnak, mielőtt elkezdtem volna megírni. Ez már csak, hogy úgy mondjam, olaj volt a tűzre.
Összefoglalásként mondhatnám azt is, hogy egy magába zárkózott emberről szól, aki idegen földön van, távol a tengertől, és bármit képes lenne feláldozni az álmáért. Megtagadja a hétköznapi világot, önmagát, csakhogy megtalálja a helyét.
A búvárok világa szép, de kegyetlen is. Szigorú szabályok vannak, és súlyos következmények. A búvárkodást át kell élni, és nagyon nehéz volt írni róla. Volt szerencsém látni a tengert, így nem okozott gondot a hullámok morajának felidézése, ellenben a főszereplő személyiségének kibontakozása annál több figyelmet igényelt a részemről.
Az én lelkes bétám ( ha ezt elolvasod: köszönöm, köszönöm, köszönöm!) elolvasta a befejezett kéziratomat, és bevallása szerint, végig A nagy kékség című film járt a fejében. Lehetséges, hogy a hangulatában lehet párhuzam a kettő között, de a történet különböző.
Az új regényem a Köztes állapot címet viseli. Ha pedig egy szóban kellene jellemeznem, az elvágyódást hoznám fel. A csend örök világa, a távoli tenger, néhány felelőtlen döntés, és elkerülhetetlen következmények.
Ez más lett, mint az Ébrenlét. Az Ébrenlét a magányról szólt, a Köztes állapot pedig az álmainkról, és azokról az árakról, amikkel fizetnünk kell érte. Ez nem sci-fi, hanem inkább dráma. Egy realisztikus eseménysorozat, ami akár velem is megtörténhetett volna. Felkavaró.
De hiszen a tenger is ilyen: könnyen a rabjává lehet válni.
