Ez a bejegyzés valamiféle kritikának indult, de be kellett látnom, hogy nem nagyon tudom kritizálni ezt a filmet, mert még mindig a hatása alatt vagyok. Inkább csak elmondom a véleményemet, és bátorítom azokat, akik még nem látták, hogy NÉZZÉK MEG!
Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, bár nem lesz könnyű. Amilyen nagy csalódás volt a Szövetségesek, olyan jól esett A fegyvertelen katona. Valami ilyesmire számítottam Brad-éktől is, pedig tudtam, hogy a Szövetségesek inkább romantikus dráma lesz, semmint háborús film. Konkrétan egy olyan jelenet volt, amikor ki tudtam kapcsolni, a többin a számat húzogattam. Többet vártam. Bombákat, lövöldözéseket, üldözéseket, náci gyilkolást, kevesebb romantikát, rejtélyeket, bármit. Na, de ez a bejegyzés nem arról szól, hogy lehúzzam a Szövetségeseket, mert biztos van olyan, akinek az tetszik, hanem arról, hogy felmagasztaljam A fegyvertelen katonát. Mert kénytelen vagyok azt tenni.
A fegyvertelen katona egy egyszerű, de nagyszerű ember története, nem egy földre szállt angyalé, habár mégis annak fog tűnni, mikor kijövünk a moziból. Olyan még nem fordult elő velem, hogy miután otthon megnéztem egy filmet, aztán fogtam magam, és úgy, hogy már láttam azelőtt, beültem rá a moziba. Most megtörtént. Tudtam, hogy ezt újra meg kell néztem, jobb minőségben, mert csak úgy üt igazán. És ütött is. De még mennyire! Le kell szögeznem, hogy nem könnyű film. Lelkileg megterhelő.
 |
,,A világ széthullani látszik körülöttünk,
nem hiszem, hogy olyan rossz dolog,
ha én egy kicsit össze akarom tartani." |
A film első fele lassan építkezik, bemutatja a főszereplőnk életét, vallásosságát, meggyőződését, próbatételeit, a második felében pedig első kézből tapasztalhatjuk meg a passióját a harcmezőn. Erőszaktól és vértől tocsogó (tessék komolyan venni azt a 18-as karikát), de nekem mégsem a háború üzenetét hordozta magában, hanem azt, hogy álljunk ki amellett, amiben hiszünk. Mert megéri.
Lehet, hogy voltak benne túlzó jelenetek, sokat látott képsorok, tipikus őrmester és bajtárs típusok, de valahogy mégis, megvolt benne az a plusz, hogy az ember ne foglalkozzon ezekkel, ne figyeljen rá, amíg tart a játékidő. Úgy sodor az eseményekkel, és úgy odaszögez a székbe, hogy még a végén sem biztos, hogy ki akarsz kerülni a hatása alól!
Minden megvan, ami kell. Voltak a kiképzésnél vicces jelenetek (Idióta közlegény, Fűszál közlegény, Szellem, Főnök, meg a többiek), néha egy-egy jelenet között fel lehet lélegezni, hogy ne legyen annyira sokkoló az egész, voltak szívszorító, vagy egyszerűen csak szép részek. De egy biztos: a katarzis élménye nem fog elmaradni.
Nem tudom, még mit mondhatnék róla, Doss élete önmagában is példaértékű. Vagy mindent felteszel a hitedért, és csinálod, vagy nem csinálod sehogy. Egy ember története, akik talán mi is lehetnénk, ha egy kicsit jobban magunkba nézünk, és ki merünk állni az elveinkért. Sokkal inkább ő a hős, mint az amerikai mesterlövész, meg társai, akik a gyilkolásból szereztek dicsőséget maguknak.
Végszó: Köszönet Mel Gibson-nak, hogy vászonra vitte ezt a fantasztikus történetet. Hatásos mozit készített belőle, amelyre jó sokáig emlékezni fogsz. Ő tesz róla. Köszönöm, hogy láthattam.
 |
| ,,Csak hadd mentsek meg még egyet..." |
Nézzétek, nézzétek meg A fegyvertelen katonát! És
higgyetek! Higgyetek Andrew Garfield-nak, mert tökéletesen életre kelti Doss
karakterét, higgyetek Mel Gibson-nak, mert visszatért és elemében van, és higgyetek
Istenben, mert az igazi hősök benne születnek.
Ebben a videóban Andrew Garfield nyilatkozik arról, hogy milyen érzés volt megformálnia Doss karakterét:
