Stelkovics Brigitta első regénye A mirha illata tavaly jelent meg az Amana7 kiadó gondozásában. (Nekem már volt lehetőségem olvasni, és igazán különleges olvasmányélménnyel lettem gazdagabb általa.) Ebben az interjúban az írónővel beszélgettem a következő regényéről, Koreáról, valamint a könyvek világáról.
1.) A mirha illata valóságos időutazásra invitál bennünket. Mi ösztönzött arra, hogy a szentírásokhoz nyúlj és egy bibliai történetet dolgozz fel? Hogyan jutott el az ötlet a kész regényig?
Szerettem volna közelebb vinni a bibliai történeteket azokhoz, akik a Szentírást csupán ósdi mesegyűjteménynek tartják, aminek semmi köze a valósághoz. Emberek milliói képesek filmekért, regényekért rajongani, mert szerethetően vannak ábrázolva az események és a szereplők – miért ne lehetne Jézus felé is nyitni egy regényen keresztül? Természetesen ebben az, amit írni tudok, csak a kezdő lépés, az érdeklődés felkeltése lehet, a valóságos változást Isten hozza létre, de ha ebben akár egyetlen egy alkalommal eszköz tud lenni a könyvem, már megérte!
2.) A részletgazdagon megírt jeleneteken érződik, hogy a kutatómunka mellett nagy figyelmet fordítasz a szókincsre is. Hogyan fejleszthető a nyelvi igényesség, te milyen módszereket alkalmazol?
Közhelyesen hangzik, de sokat kell olvasni! Méghozzá igényes irodalmat. Mindig igyekszem olyan olvasnivalót választani, aminek forgatása közben az az érzésem, hogy na, én ilyet nem tudnék írni – ebből tudok fejlődni. Sajnos (vagy nem sajnos) elég sűrű napjaim vannak mostanában, így nem jut elég időm a könyvekre, de amikor többet tudtam szakítani rájuk, szokásom volt, hogy a szép szóvirágokat kiírtam magamnak telefonjegyzetbe, és időnként visszaolvastam őket, hogy megmaradjanak.
3.) A mirha illatát olvasva volt egy jelenet a könyvben, amikor a regény címe gyönyörű értelmet ad az egész történetnek. Ezt a kezdetektől fogva így tervezted, vagy előbb jött a történet és csak utána a cím?
Előbb volt a történet. Ezt a regényt a covid miatti lezárások idején fejeztem be, és egy alkalommal éppen otthon hallgattam az istentiszteletet, a fejem egyik sarkában a kérdéssel, hogy mégis mi legyen a kéziratom címe, amikor a gyülekezetünk vezető lelkésze a mirháról kezdett beszélni, és arról, mit és hogyan jelképez a Bibliában. Ez nagyon megfogott, és abban a pillanatban tudtam, mi lesz a cím.
4.) A közösségi oldalaidon több alkalommal posztoltál arról, hogy könyvtárba jársz írni. Hogyan néz ki nálad az alkotás folyamata? Mikor, hol, milyen környezetben vagy a leginspiráltabb?
Sok helyet kipróbáltam már az alkotásra: könyvtárt, kávézót, vonatot – a legjobban mégis otthon szeretek írni, lehetőleg minél ingerszegényebb helyen, egyedül. Nálam kicsit olyan ez, mint a töltés és a lemerülés: egyszerre maximum 2-3 órát tudok a szövegemmel foglalkozni, azután egyszerűen elfogyok, mert az írás egy elég intenzív alkotói folyamat, egy idő után lemerül az ember (legalábbis én). Szeretek munka közben felállni, kicsit tenni-venni, de ha elkap a flow, észre se veszem, hogy elmúlt másfél óra.
5.) Azt mondják, az írás során önmagunkat is jobban megismerjük. Akadt-e nagy felismerésed magaddal, az élettel, a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban, amelyre az írás vagy konkrétan A mirha illata nyitotta fel a szemedet?
Kutatómunka közben voltak ilyen „Aha!” élményeim. Mivel bibliai témájú a regényem, sokat foglalkoztam munka közben a Szentírással, ami önmagában is rendkívül hálás feladat, de úgy, hogy történelmi hátteret és kultúrát is kutattam hozzá, extrán különleges és építő volt!
6.) Többször megfordultál már Izraelben és Koreában, bejárva a regényeid helyszínét. Ezen utazások milyen pluszt adtak, amiket később fel tudtál használni az íráshoz?
Bár Koreában eddig csak egyszer voltam, az, hogy Izraelbe kijutottam, harmadik alkalommal adatott meg, amiért nagyon hálás vagyok. A Szentföld hívőként annyira különleges hely, hogy én például mindig csak utólag, az élményeimet elemezve, a képeimet nézegetve fogom fel, hogy hűha, tényleg, hol is voltam pontosan...? Amikor A mirha illatán dolgoztam, 2020-ban is jártam kint, még éppen haza tudtunk jönni, aztán másnap lezárták a repteret a járvány miatt. Ekkor Galileába is eljutottam, ahol a regényem egy része játszódik, hatalmas élmény volt!
7.) A következő regényed Koreában fog játszódni, amelyhez alapos kutatómunkát kellett végezned, sőt, az Instagramodról azt is megtudhatjuk, hogy a koreai nyelvet is tanulod már egy ideje. Mit tanulhatunk a kultúrájukból, az élethez való hozzáállásról, mi az, amit nekünk is érdemes lenne alkalmazni a mindennapokban?
A Koreához való kötődésemet, bevallom őszintén, én se értem teljesen, szinte minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy egyébként miért is...? Kistinédzser voltam, amikor az egyik első koreai történelmi sorozatomat láttam, A palota ékkövét, és emlékszem, rajtam kívül szinte mindenki nevetett rajta a családomban, mert annyira más volt, mint a megszokott műsorok. Szerintem ez nálam érzelmi kötődés is: amikor a koreai kultúrával való kapcsolatomat ápolom akár írás, akár a filmek, akár a nyelvtanuláson keresztül, akkor ahhoz a kislányhoz is visszanyúlok, aki voltam, és ez egy nagyon értékes dolog. A koreai szorgalmas, fegyelmezett nemzet, keményen dolgoznak a céljaikért, szerintem ez mindenképpen példaértékű!
8.) Az írás mellett van-e olyan kreatív tevékenység, alkotási forma, amellyel szívesen foglalkozol?
Sajnos olyan vagyok, hogy egyszerre egy, legfeljebb két dologgal tudok foglalkozni az általános hétköznapi elfoglaltságaim mellett, mert ha valamit csinálok, abba szeretem százszázalékosan beletenni magamat – így az írás mellé nem fér most bele más. Persze nyelvet tanulok, de az nem olyan kreatív dolog.
9.) Térjünk át kicsit a könyvek világára. Mit jelent számodra a minőségi irodalom, miért kell megválogatnunk, mit olvasunk, illetve hogyan hathat ez a lelkünkre, személyiségünkre?
Hívő emberként szilárd meggyőződésem, hogy egyáltalán nem mindegy, mivel tápláljuk a lelkünket. Látható, hogy a szórakoztatóiparnak mindig vannak aktuális trendjei, például régen a vámpíros történetek, most meg a sárkányos sztorik mennek nagyot. Bár személyes okokból nem olvasok olyat, ami a hitemmel ellentétes, nem vitatom el, hogy biztosan ezeket is meg lehet irodalmi igénnyel írni. Az a tapasztalatom, hogy egy keresztény számára 2026-ban elég szűkös a mozgástér olvasnivalók terén... A minőségi irodalom ismertetőjegye (kellene, hogy legyen) szerintem az erkölcsi iránymutatás – nem feltétlenül szájbarágósan, sőt, de ott kellene lennie.
10.) Melyik könyvvel tudsz a leginkább azonosulni? Van-e örök kedvenced, amit akár egy lakatlan szigetre is magaddal vinnél?
Nem igazán szeretek regényeket újraolvasni, de örök kedvencem marad az Éhezők Viadala trilógia, ami a gimis éveim meghatározó sorozata volt, és most, felnőtt fejjel is rohanok a boltba, ha megjelenik egy új könyv Suzanne Collins tollából. Katniss és Peeta történetét abszolút magammal vinném egy lakatlan szigetre!
+ 1.) Szeretném bevezetni, hogy a bónusz kérdést ezúttal a meginterjúvolt adja, amit majd feltehetek a következő írónak/alkotónak. :)
Mi az a három dolog, amire a tinédzser/kisgyerekkori önmagad a legbüszkébb (lenne) a mostani önmagaddal kapcsolatban?
A kérdés pedig, amit te kaptál az előző alkotótól:
Van-e olyan emberi érték vagy jelenség, amire kedvesen emlékszel gyermekkorodból, de sajnos a mai gyerekeknek már nem megtapasztalható? Hogy érzel ezzel kapcsolatban?
A lassú gyerekkor! Ez a válasz talán kicsit közhelynek hangzik, de szerintem tényleg egy általánosságban tapasztalható, negatív jelenség. A gyerekek többsége telefonnal a kezében szocializálódik, mert egyszerűbb a mancsába nyomni egy mesét, mint leülni, és olvasni neki, vagy fejből kitalálni egy-egy történetet. Emlékszem, mikor én voltam kislány, a nagyszüleimnél az ebéd után lekucorodtam a kanapéra a kisszobában, és megnéztem egy részt a Teletabikból – ez volt a kapcsolatom a digitális világgal (a nagypapám közben jót szundított mellettem a fotelben). Én még pont az a generáció voltam, akinek többnyire képernyő nélkül telt a kiskora, azok az évek, mikor az első tapasztalataimat szereztem a világról. Örülök, hogy villogó animációk helyett árokból guberáltam ebihalakat, lehorzsoltam a térdemet fáramászás közben, meg ilyenek. Persze nem kárhoztatom a fáradt szülőket, akik iPad után nyúlnak, hogy ne hisztizzen a gyerek – de például nálunk is van már egy lassan másfél éves pici a családban, és azt látom, hogy az anyukája, ha érzi, hogy nyűgös a baba, inkább ott hagyja a félig megpucolt répát a konyhapulton, és leül vele játszani. Ez fontosabb, mint hogy tíz perccel korábban legyen kész a vacsora.
Nagyon köszönöm az interjút! A mirha illatát most akciósan megrendelhetitek a kiadó oldaláról itt, Brigit pedig megtaláljátok az Instagram oldalán.
