,,A hála lecsendesíti az elégedetlenséget" – Interjú Tóthné Tóth Dórival, a Hálalánnyal

 Tóthné Tóth Dóri a Hálalány műhely alapítója, két gyermekes édesanya, aki Youtube csatornát is vezet, ahol különböző praktikákat oszt meg velünk a mindennapi élet kihívásaival kapcsolatban a hála tükrén keresztül. Már egy ideje követem az oldalát, és mindig lelki feltöltődésben van részem a megosztott személyes példái által.

Az alábbi interjúban a hitről, a jól megválasztott szemléletmódról és természetesen a háláról beszélgettünk.

1.) A mai világban, ahol az énközpontúság dominál, az önzetlenség pedig egy kevésbé ismert fogalom, nagy szükségünk van a hála gyakorlására. Milyen fajta alázatra tanít bennünket a hála, és ez milyen változásokat indíthat el bennünk?

Az igazi hálát szerintem akkor fogjuk tudni a legjobban megtapasztalni, ha az egyenesen Istennel köt össze bennünket. A hála számomra elsősorban arra tanít, hogy nem én vagyok a világ közepe - ez már önmagában alázatot igényel, és valóban, ha ezt meg tudjuk adni önmagunknak, másoknak, Istennek, sokkal nyitottabbá válunk minden ajándékra, apró csodára, amit tapasztalunk a mindennapokban. Egy új nap, az egészségünk, a családunk, a képességeink, egy kedves szó vagy akár egy nehéz helyzetből kapott tanulság mind olyan dolog, amiért hálásak lehetünk.

   A hála lecsendesíti az elégedetlenséget és az állandó hiányérzetet. Amikor elkezdünk arra figyelni, amink van, kevésbé fogunk azon keseregni, ami hiányzik, vagy nem elég jó. Ez pedig alázatra, bizalomra és nagyobb belső békére vezet.

2.) Több Instagram posztodban is említetted, hogy vezetsz hála naplót. Kérlek, mesélj nekünk egy kicsit erről! Mi célt szolgál ez a napló, illetve miért ajánlanád másoknak is ennek a bevezetését?

A hála napló számomra nem egyszerűen egy füzet, hanem egy eszköz arra, hogy tudatosan észre vegyem és megragadjam a jót az életemben. Az ember agya természeténél fogva sokszor a problémákat figyeli, hiszen azok megoldásra várnak és emiatt könnyen elsiklik a mindennapi ajándékok felett. A hála napló segít megállni és visszatekinteni egy-egy szép pillanatra, helyzetre vagy épp tanulságra, amit akár egy hibán keresztül tanultam.

Különösen nehezebb időszakokban szeretem visszaolvasni, mert ilyenkor emlékeztet arra az a sok száz lejegyzett emlék, hogy Isten korábban is jelen volt az életemben, és most is jelen van, sőt működik nap mint nap.

3.) Egyik Youtube videódban kifejtetted, hogy felmerülő problémáinknál, konfliktushelyzeteinknél, vagy az olyan szituációinknál, amikor túl vagyunk terhelve, mennyire fontos a szemléletmód váltás, amely aztán elvezethet bennünket a megoldáshoz. Hogyan építetted fel magadban azt a stratégiát, hogy ilyenkor célszerű egyet hátralépni, és megkeresni az adott pillanatban tomboló érzéseink forrását?

Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem, és sajnos most sem tudok mást mondani, mint hogy én ilyen vagyok, ezekre egyből rááll az agyam. Nem találok erre más magyarázatot, mint hogy Isten már eredetileg belém táplált valami olyan jellemvonást, vagy adottságot, amit a sokévnyi tudatosság gyakorlás hatására még inkább jelen van. Én ha belekerülök egy helyzetbe, próbálok hátrébb lépni néhány lépést, hogy rájöjjek, hogy tudnám legközelebb jobban csinálni, hogy tudnék belőle tanulni, mit tudok belőle elvinni magammal, hogyan tudom a saját határaimat kijjebb tolni, hogyan tudok magamra büszke lenni, megkeresem, mit miért csinálok, miért szeretem/ nem szeretem. Ez számomra nem csak az önismeret része, de úgy érzem, így még izgalmasabban jutok előre az életben, de biztos vagyok benne, hogy ez Isten és az Ő Szelleme segítsége nélkül nem menne ilyen könnyen.

Dóri Youtube csatornáján ilyen témájú videóval is találkozhattok

4.) Átformálta-e a háláról alkotott képedet az anyaság?

Oh az anyaság nagyon sok dologról alkotott képemet formálta át - óriási hála van a szívemben, hogy édesanya lehetek már lassan 6 éve. Az egyik legkülönlegesebb dolog, amit ezen keresztül megélek, hogy egy picit bele tudok érezni abba az őszinte, feltétel nélküli szeretetbe, amit Isten érez irántunk - pedig én egy hibázó ember vagyok, hát akkor milyen csodás, mély szeretet az Övé. Szóval igen, a hálát édesanyaként különleges megélni, hiszen megtanulod értékelni a jelent, az apróságokat, a teljesen hétköznapi, megszokott mozzanatokat, sőt az elmúlás szépségét is. Mindig van valami, amit épp élünk, de fél lábbal már búcsúzunk is tőle, ugyanakkor kaland az élet, mert mindig van egy újabb megoldandó feladat. Az élet kalandosságát anyaként kezdtem el felfedezni, azóta pedig valóban minden feladatra, kihívásra kalandként tekintek.

5.) Egy másik videódban tőled hallottam először azt az idézetet, hogy „Isten a hitem szintjén találkozik velem”, és ez annyira megtetszett, hogy én is felírtam a saját naplómba. Számodra mit jelent ez a kijelentés?

Igen, nagyon szeretem ezt a mondatot. Számomra ez azt jelenti, hogy mindig van még több, de az is meg van jutalmazva, ahol épp vagyok. Nagyon fontos, hogy az Istennel való kapcsolatunk napi szinten ápoljuk, javítsuk, mert az életünk teljesen más dimenzióba tud kerülni, ha közel vagyunk hozzá, ha a hitünk erős. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének időnként nehézségeink - de, nagyon sok van, az viszont már nem mindegy, hogyan, milyen állapotban vagy épp milyen hamar kerülünk ki belőlük.

6.) Mik segítenek neked a mindennapokban fenntartani az egyensúlyt a család, a személyes idő és a hitélet dolgai között? Tervező típusnak tartod magad, aki jól be tudja osztani az idejét?

Én nagyon szeretek mindent is megtervezni, rendszereteket kitalálni, azokat csiszolni, finomítani, de nagyon sokat kellett tanulnom abban is, hogy ezeket rugalmasan tegyem, mert két óvodás gyerek és egy vendéglátásban vezető pozícióban dolgozó férj mellett hát nem épp a kiszámíthatóságról szólnak a mindennapjaink. De megint csak azt tudom mondani, mint a gyerekeknél… kalandként fogom fel az egészet és kérem Isten bölcsességét reggelente a napomhoz és ebben rejlik általában a siker kulcsa.

7.) Te hogyan látod, miért fontos tisztában lenni a nőként betöltött szerepünkkel/szerepeinkkel, és mindezek ellenére vagy éppen ezeken keresztül „megélni a nőiségünket”, ahogy az egyik Instagram posztodban fogalmaztál?

Ez egy nagyon összetett kérdés, hiszen valamilyen módon ez személy és élethelyzet függő is, hogy kinek mi a szerepe. Szerintem nagyon fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk Isten szemében, mert ebből fakad az identitásunk. Ma sok nő óriási nyomás alatt él: tökéletes anya, feleség, vállalkozó, háziasszony és még ki tudja mi minden szeretne lenni egyszerre. Én azt gondolom, hogy a nőiségünk nem elsősorban feladatokból áll, hanem abból, hogy kik vagyunk. Ha tudjuk, hogy szeretett és értékes gyermekei vagyunk Istennek, és ebben a szerepünkben, vagyis a Vele való kapcsolatunkban próbálunk egyre jobbak lenni, akkor az egyéni szerepeinket is sokkal egészségesebben tudjuk megélni.

8.) Nemrégiben elindítottad a Hálalány műhelyeket, és már nagyban készülsz a következő műhely megszervezésére. Honnan jött ennek az ötlete? Mire számíthatnak a résztvevők egy ilyen műhelyen?

A Hálalány Műhelyeken 3 dolog találkozik: a hit, az önismeret és az alkotás. Ez utóbbin keresztül ugyanis sokkal különlegesebb, intuitívabb módon tudunk önmagunkkal kapcsolódni, rálelni megoldásokra, vagy akár csak megfogalmazódik bennünk egy kérdés, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk volt. Én magam jelenleg is végzek egy művészetterápiás képzést, amitől bár művészetterapeuta nem leszek, viszont az eszközökről, szemléletről nagyon sokat megtudok és így a műhelyeket is még tökéletesebbé tudom formálni. Minden workshopon az idei évadban egy-egy Bibliai női szereplő adja a havi tematikánk alapját, ugyanis az ő életéből próbálunk meg tanulni, inspirálódni, hogy fejlődjünk. És ami még igazán különleges és fontos ezeken a műhelyeken, az a női közösség ereje. Varázslatos, amikor mi, nők összejövünk és együtt beszélgetünk az Úrról és lelki témákról.

9.) Akadt-e olyan dolog, amelyért hosszú ideig nem tudtál hálás lenni, de végül sikerült meglátnod az érem másik oldalát, és ma már hálás tudsz lenni érte?

Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy sajnos volt olyan, amikor éveken keresztül nem a hálás szemlélettel néztem valamire, pedig igazán lehetett volna, és bizony meg is lett a böjtje.

10.) Van-e kedvenc szentírásod, bibliai történeted, amely különösen sokat tanított neked arról, hogyan kell hálával telve élni az életet?

Talán az a kedvencem, amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, vagy amikor a több ezer embert megvendégelte az 5 kenyérből és 2 halból. Ezeknél ugyanis azt olvashatjuk a Bibliában, hogy Jézus ELŐRE hálát adott. Annyira különleges, amikor már úgy tudunk hálatelt szívvel élni, még mielőtt megkaptunk volna valamit.

+ 1.) Szeretném bevezetni, hogy a bónusz kérdést ezúttal a meginterjúvolt adja, amit majd feltehetek a következő írónak/alkotónak. :)

,,Mi az a tulajdonságod, amire ma már büszke vagy, és rutinosan vagy benne, pedig néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt rád jellemző?'

A kérdés pedig, amit te kaptál az előző alkotótól: 

,,Mi az a három dolog, amire a tinédzser/kisgyerekkori önmagad a legbüszkébb (lenne) a mostani önmagaddal kapcsolatban?"

Jajj ez egy csoda kérdés, olyan sokszor nekem is eszembe jut ez és motivál a mindennapokban.

1.) Hogy tavaly lefutottam a félmaratont, idén pedig a maraton van tervben az októberi, 30. szülinapom előtt.

2.) 2 gyerekes édesanyaként is jól nézek ki, sőt, jobban, mint fiatal koromban.

3.) Nagyon erős vagyok… lelkileg. Éltem meg nagyon nehéz időszakokat.. amiket talán sosem gondoltam volna. De az Úrba vetett bizalmam megtartott, a hitem erősödött, és büszke vagyok magamra, hogy nagyon erős nő vagyok. :)

***

Nagyon szépen köszönöm az interjút! Dórit megtaláljátok az Instagram oldalán vagy a Youtube csatornáján.

,,Keresztény íróként valódi reményt nyújthatok az olvasóknak" – Interjú Jamie Ogle-lel

Jamie Ogle amerikai írónő, akinek eddig már három különböző történelmi korszakot felölelő regénye jelent meg. Legújabb könyve most májusban jut majd el az olvasókhoz. (Hozzám előrendelve kicsit korábban érkezett meg, és alig várom, hogy elolvashassam.) Ez az írónő első magyarul megjelenő interjúja.

Elsősorban a hitről, a könyvekről és arról beszélgettünk, hogy íróként miképp terelgetheti Isten az utunkat. (A csillaggal megjelöltek az én betoldásaim az interjú jobb élményének érdekében.)

1.) Jamie, kérlek mesélj magadról kicsit a magyar olvasóknak! Mit tudhatunk rólad?

Közép Iowa államban élek Amerikában, ami híres a farmjairól és a mezőgazdaságáról. Amikor éppen nem történelmi romantikus regényeket írok, akkor kertészkedem, főzök, három gyermeket tanítom, akik otthon tanulnak, vagy a közeli patakot fedezem fel velük.

2.) Volt olyan pillanat, amikor eldöntötted, hogy az írással szeretnél foglalkozni, vagy az alkotás mindig is a részed volt?

Mindig is szerettem a történeteket, az írás mindig is szerves része volt az életemnek, bár nem gondoltam, hogy igazi hivatássá is válhat. Csak az egyetem felénél döbbentem rá, hogy amit igazán akarok, az az, hogy történeteket mesélhessek el. Szerencsére van egy nagyszerű, támogató közösségem, aki biztattak, hogy folytassam az írást, és minden lépésnél szurkoltak nekem. Nélkülük nem lennék itt!

3.) Egyik interjúdban úgy utaltak rád, hogy nappal édesanya vagy, éjjel pedig olvasó. Milyen fajta könyvek fordultak meg mostanában a kezedben, milyen regények inspirálnak?

Azok a fajta történetek inspirálnak, amelyek elérik, hogy érezzek valamit. Azok, amelyeket befejezek, de továbbra is velem maradnak. Ezek általában történelmiek, amelyek valós eseményeken alapulnak és gyakran keserédes a befejezésük. Néhány kedvencem ebből a szempontból: a Amanda Barratt-tól a The White Rose Resists (a Fehér Rózsa nevű müncheni diákszervezet ellenállásáról szól a Harmadik Birodalom idején*), Allison Pittman-tól a The Seamstress (a francia forradalom idején játszódó történet*) és Jocelyn Green-től a Between Two Shores (ez pedig a 18. század Észak-Amerikájában játszódó regény a francia–indián háború idején*).

Mostanában változatosan olvasok. Hajlamos vagyok minden műfajba belekóstolni, különösen azokba, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amiről írok. Ez kicsit kikapcsolja az agyamat. Legutóbbi olvasmányaim között szerepelt női irodalom, Cathy Gohlke-től a Ladies of the Lake (történelmi romantikus regény, amely a barátság, veszteség, megbocsátás témáit járja körbe*), olvastam romantikus vígjátékot is Becca Kinzer-től a Not What We Pictured (ahol a rosszul elsült helyzetekből alakul ki egy romantikus történet*), sorra kerítettem kortárs romantikus vígjátékot Angela Ruth Strong-tól a Clair Holloway is Winging It (amelynek története egy szerelmi háromszög, az újrakezdés és a légiutas kísérők világa köré épül*), illetve történelmi romantikus regényt is, a The Belle of Chatham-ot Laura Frantz-tól (amely az amerikai függetlenségi háború korszakában játszódik*).

4.) A 2024-ben megjelenő Of Love and Treason (A szeretetről és árulásról*) című könyved a Szent Valentinról szól, és a Valentin nap eredetét jár utána. Spoiler nélkül, hogyan fogalmaznád meg ezen jeles nap valódi üzenetét?

Mindig is vonzottak azok a történetek, ahol a főhős vagy a főhősnő valami nála nagyobbért küzd, legyen az akár az igazság, a szerelem, a szabadság stb. Kevésbé törődnek azzal, hogy megszerezzék, amit akarnak, inkább azért harcolnak, hogy hogy másoknak a végén jobb legyen, vagy jobb helyre kerüljenek. Szerintem semmi sem fogható az igazi, önfeláldozó szeretethez.

A Of Love and Treason szereplői a szeretet különböző típusait mutatják be: a családi, a romantikus, a plátói szerelmet, az önző formát is, és a végén rájövünk, hogy nincs nagyobb annál a szeretetnél, amikor valaki az életét adja a felebarátaiért. Ez az a fajta szeretet, amely megváltoztatja a világot. Ez az a fajta szeretet, amelyet Isten mindannyiunk irántunk érez.

5.) Írtál már Szent Miklósról is a tavaly megjelent As Sure as the Sea (Biztos, mint a tenger*) című regényeben, az idén májusban megjelenő könyved pedig a női gladiátorokat állítja középpontba. Hogyan tudtál ehhez a történethez hiteles kutatómunkát végezni, és honnan jött a regény ötlete?

Tudtam, hogy a Daughter of the Rebellion (A lázadás lánya*) regényemmel az utolsó Rómában tartott gladiátor játékokról szeretnék írni. Ismertem az utolsó játékok időpontját és a hozzájuk kapcsolódó történeteket is, ezért régészeti leletek után kutattam a különböző gladiátor iskolák helyszínein, hogy lássam, mit árulnak el nekünk az ott talált leletek a hajdani harcosok életéről. Teljesen lenyűgöző volt! Jártam Rómában, ellátogattam a Colosseumba is, és korában már alapos kutatómunkát végeztem a városról a másik könyvemhez az Of Love and Treason, így ennek a kutatásnak a nagy részét át tudtam emelni.

6.) Az eddigi három regényed közül melyik áll hozzád a legközelebb? Melyiket volt a legnehezebb megírni, és mi volt benne a kihívás?

Az Of Love and Treason nagyon kedves a szívemnek, nem csupán azért, mert rengeteget tanított arról, hogyan kell jól megírni egy történetet, hanem arról is, hogy miként helyezhetjük Istenbe a bizalmunkat a könnyebb és a nehezebb időkben egyaránt. Továbbá ez volt az a könyv, ami segített irodalmi ügynököt találnom és hozzásegített az első kiadói szerződésemhez, így ez mindig különleges lesz számomra a hozzá fűződő érzések miatt is.

A Szent Miklósról szóló As Sure as the Sea regényemet volt a legnehezebb megírnom, de végül ez vált a legkifizetődőbbé. Számtalan olvasótól hallottam már, hogy mennyire megérintette őket ez a történet, és közelebb hozta őket Istenhez, ami a legjobb eredmény, amelyet csak remélhettem. A Daughter of the Rebellion könyvemet pedig egyszerűen öröm volt írni. Nap mint nap alig vártam, hogy visszatérhessek a szereplőkhöz és megtudhassam, mit fognak csinálni, merre visz az útjuk.

7.) A hit központi szerepet kap a történeteidben. Hogyan lehet lelkileg felkészülni ezen témák megírására?

Van egy kis fatábla az asztalomon amin az áll: „de előbb imádkozz”, és ez a bevált módszerem, amikor reggelente elkezdek írni vagy amikor elakadok a történet egy bizonyos pontján. Végül is Isten az első és végső történetmesélő, és mindenek felett az Ő útmutatására hagyatkozom. A napi szentírásolvasás/tanulmányozás is nagyon fontos számomra és észreveszem a különbséget az írásomban és a hozzáállásomban, ha ezt elmulasztom.

8.) Keresztény íróként milyen üzenetet fontos közvetíteni a könyveinkkel?

A legfontosabb dolog keresztény íróként, hogy valódi reményt nyújthatok az olvasóknak. Ez a remény pedig Krisztusban van. Krisztus követése nem garantál könnyű életet, sőt, maga Jézus mondta, hogy gondokkal fogunk küszködni ebben a világban. De azt is megígérte, hogy dacára mindannak, amin keresztül megyünk, Ő ott lesz velünk. Ő jó és mi bízhatunk Őbenne. És ez az élet minden nehézségével együtt nem a történet vége.

9.) Mi a legjobb dolog, amit a regényírásnak köszönhetsz?

Hihetetlenül alázatosságra késztető volt hallani az olvasóktól, ahogy mesélnek arról, milyen mély hatással voltak rájuk ezek a történetek, és arra ösztönözték őket, hogy tovább növekedjenek a hitükben és elmélyítsék azt. Tudom, hogy ez nem miattam van, hanem Isten miatt, aki a nekem adott történeteken keresztül munkálkodik. Szerettem volna másokat is Krisztushoz hozni a történeteimmel, de azt sosem gondoltam volna, hogy erről valaha is tudni fogok. Ez a legjobb és egyben a leginkább alázatosságra késztető érzés.

10.) Hogyan érzed isten az életedben hogyan adja hozzá a maga részét és terelgeti az utadat íróként?

Minél több időt töltök a Biblia olvasásával és imádkozással, annál inkább észreveszem Isten munkáját a világban. Minél inkább keressük Őt, annál inkább meg fogjuk találni Őt mindenhol, a nagyobb dolgokban és kisebb, mindennapi dolgokban is. És minél inkább keressük Őt és megtaláljuk, annál egyszerűbb lesz hallani a hangját és követni, ahová Ő vezet.

+1.) Mit üzennél a leendő magyar olvasóidnak? Miért lehet érdemes azoknak is elolvasni a regényedet, akinek esetleg a hit nem játszik fontos szerepet az életében?

Remélem, ez a történet inspirálni fogja a hívőket, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat Istennel és bátorságot nyerjenek, hogy a kockázatok ellenére kiálljanak azért, ami helyes. Remélem, hogy rálelnek a mély, önzetlen szeretetre a történetben és rájönnek, hogy Isten is így szereti őket.

Még ha a hit nem is játszik fontos szerepet az olvasók életében, remélem, hogy élvezni fogják a Valentin-nap mögött álló eredet történetet. Ez egy átfogó történet a bátorságról, a barátságról, a szeretetről, az árulásról és áldozathozatalról, amely remélhetőleg akkor is ébren tartja majd őket, amikor olvasás helyett már aludniuk kellene.

Nagyon köszönöm az interjút, és alig várjuk a következő regényedet!

Jamie-t megtaláljátok az Instagramján vagy a honlapján.

,,A minőségi irodalom ismertetőjegye (…) az erkölcsi iránymutatás" – Interjú Stelkovics Brigittával

Stelkovics Brigitta első regénye A mirha illata tavaly jelent meg az Amana7 kiadó gondozásában. (Nekem már volt lehetőségem olvasni, és igazán különleges olvasmányélménnyel lettem gazdagabb általa.) Ebben az interjúban az írónővel beszélgettem a következő regényéről, Koreáról, valamint a könyvek világáról.

1.) A mirha illata valóságos időutazásra invitál bennünket. Mi ösztönzött arra, hogy a szentírásokhoz nyúlj és egy bibliai történetet dolgozz fel? Hogyan jutott el az ötlet a kész regényig?

Szerettem volna közelebb vinni a bibliai történeteket azokhoz, akik a Szentírást csupán ósdi mesegyűjteménynek tartják, aminek semmi köze a valósághoz. Emberek milliói képesek filmekért, regényekért rajongani, mert szerethetően vannak ábrázolva az események és a szereplők – miért ne lehetne Jézus felé is nyitni egy regényen keresztül? Természetesen ebben az, amit írni tudok, csak a kezdő lépés, az érdeklődés felkeltése lehet, a valóságos változást Isten hozza létre, de ha ebben akár egyetlen egy alkalommal eszköz tud lenni a könyvem, már megérte!

2.) A részletgazdagon megírt jeleneteken érződik, hogy a kutatómunka mellett nagy figyelmet fordítasz a szókincsre is. Hogyan fejleszthető a nyelvi igényesség, te milyen módszereket alkalmazol?

Közhelyesen hangzik, de sokat kell olvasni! Méghozzá igényes irodalmat. Mindig igyekszem olyan olvasnivalót választani, aminek forgatása közben az az érzésem, hogy na, én ilyet nem tudnék írni – ebből tudok fejlődni. Sajnos (vagy nem sajnos) elég sűrű napjaim vannak mostanában, így nem jut elég időm a könyvekre, de amikor többet tudtam szakítani rájuk, szokásom volt, hogy a szép szóvirágokat kiírtam magamnak telefonjegyzetbe, és időnként visszaolvastam őket, hogy megmaradjanak.

3.) A mirha illatát olvasva volt egy jelenet a könyvben, amikor a regény címe gyönyörű értelmet ad az egész történetnek. Ezt a kezdetektől fogva így tervezted, vagy előbb jött a történet és csak utána a cím?

Előbb volt a történet. Ezt a regényt a covid miatti lezárások idején fejeztem be, és egy alkalommal éppen otthon hallgattam az istentiszteletet, a fejem egyik sarkában a kérdéssel, hogy mégis mi legyen a kéziratom címe, amikor a gyülekezetünk vezető lelkésze a mirháról kezdett beszélni, és arról, mit és hogyan jelképez a Bibliában. Ez nagyon megfogott, és abban a pillanatban tudtam, mi lesz a cím.

4.) A közösségi oldalaidon több alkalommal posztoltál arról, hogy könyvtárba jársz írni. Hogyan néz ki nálad az alkotás folyamata? Mikor, hol, milyen környezetben vagy a leginspiráltabb?

Sok helyet kipróbáltam már az alkotásra: könyvtárt, kávézót, vonatot – a legjobban mégis otthon szeretek írni, lehetőleg minél ingerszegényebb helyen, egyedül. Nálam kicsit olyan ez, mint a töltés és a lemerülés: egyszerre maximum 2-3 órát tudok a szövegemmel foglalkozni, azután egyszerűen elfogyok, mert az írás egy elég intenzív alkotói folyamat, egy idő után lemerül az ember (legalábbis én). Szeretek munka közben felállni, kicsit tenni-venni, de ha elkap a flow, észre se veszem, hogy elmúlt másfél óra.

5.) Azt mondják, az írás során önmagunkat is jobban megismerjük. Akadt-e nagy felismerésed magaddal, az élettel, a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban, amelyre az írás vagy konkrétan A mirha illata nyitotta fel a szemedet?

Kutatómunka közben voltak ilyen „Aha!” élményeim. Mivel bibliai témájú a regényem, sokat foglalkoztam munka közben a Szentírással, ami önmagában is rendkívül hálás feladat, de úgy, hogy történelmi hátteret és kultúrát is kutattam hozzá, extrán különleges és építő volt!

6.) Többször megfordultál már Izraelben és Koreában, bejárva a regényeid helyszínét. Ezen utazások milyen pluszt adtak, amiket később fel tudtál használni az íráshoz?

Bár Koreában eddig csak egyszer voltam, az, hogy Izraelbe kijutottam, harmadik alkalommal adatott meg, amiért nagyon hálás vagyok. A Szentföld hívőként annyira különleges hely, hogy én például mindig csak utólag, az élményeimet elemezve, a képeimet nézegetve fogom fel, hogy hűha, tényleg, hol is voltam pontosan...? Amikor A mirha illatán dolgoztam, 2020-ban is jártam kint, még éppen haza tudtunk jönni, aztán másnap lezárták a repteret a járvány miatt. Ekkor Galileába is eljutottam, ahol a regényem egy része játszódik, hatalmas élmény volt!

7.) A következő regényed Koreában fog játszódni, amelyhez alapos kutatómunkát kellett végezned, sőt, az Instagramodról azt is megtudhatjuk, hogy a koreai nyelvet is tanulod már egy ideje. Mit tanulhatunk a kultúrájukból, az élethez való hozzáállásról, mi az, amit nekünk is érdemes lenne alkalmazni a mindennapokban?

A Koreához való kötődésemet, bevallom őszintén, én se értem teljesen, szinte minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy egyébként miért is...? Kistinédzser voltam, amikor az egyik első koreai történelmi sorozatomat láttam, A palota ékkövét, és emlékszem, rajtam kívül szinte mindenki nevetett rajta a családomban, mert annyira más volt, mint a megszokott műsorok. Szerintem ez nálam érzelmi kötődés is: amikor a koreai kultúrával való kapcsolatomat ápolom akár írás, akár a filmek, akár a nyelvtanuláson keresztül, akkor ahhoz a kislányhoz is visszanyúlok, aki voltam, és ez egy nagyon értékes dolog. A koreai szorgalmas, fegyelmezett nemzet, keményen dolgoznak a céljaikért, szerintem ez mindenképpen példaértékű!

8.) Az írás mellett van-e olyan kreatív tevékenység, alkotási forma, amellyel szívesen foglalkozol?

Sajnos olyan vagyok, hogy egyszerre egy, legfeljebb két dologgal tudok foglalkozni az általános hétköznapi elfoglaltságaim mellett, mert ha valamit csinálok, abba szeretem százszázalékosan beletenni magamat – így az írás mellé nem fér most bele más. Persze nyelvet tanulok, de az nem olyan kreatív dolog.

9.) Térjünk át kicsit a könyvek világára. Mit jelent számodra a minőségi irodalom, miért kell megválogatnunk, mit olvasunk, illetve hogyan hathat ez a lelkünkre, személyiségünkre?

Hívő emberként szilárd meggyőződésem, hogy egyáltalán nem mindegy, mivel tápláljuk a lelkünket. Látható, hogy a szórakoztatóiparnak mindig vannak aktuális trendjei, például régen a vámpíros történetek, most meg a sárkányos sztorik mennek nagyot. Bár személyes okokból nem olvasok olyat, ami a hitemmel ellentétes, nem vitatom el, hogy biztosan ezeket is meg lehet irodalmi igénnyel írni. Az a tapasztalatom, hogy egy keresztény számára 2026-ban elég szűkös a mozgástér olvasnivalók terén... A minőségi irodalom ismertetőjegye (kellene, hogy legyen) szerintem az erkölcsi iránymutatás – nem feltétlenül szájbarágósan, sőt, de ott kellene lennie.

10.) Melyik könyvvel tudsz a leginkább azonosulni? Van-e örök kedvenced, amit akár egy lakatlan szigetre is magaddal vinnél?

Nem igazán szeretek regényeket újraolvasni, de örök kedvencem marad az Éhezők Viadala trilógia, ami a gimis éveim meghatározó sorozata volt, és most, felnőtt fejjel is rohanok a boltba, ha megjelenik egy új könyv Suzanne Collins tollából. Katniss és Peeta történetét abszolút magammal vinném egy lakatlan szigetre!

+ 1.) Szeretném bevezetni, hogy a bónusz kérdést ezúttal a meginterjúvolt adja, amit majd feltehetek a következő írónak/alkotónak. :)

Mi az a három dolog, amire a tinédzser/kisgyerekkori önmagad a legbüszkébb (lenne) a mostani önmagaddal kapcsolatban?

A kérdés pedig, amit te kaptál az előző alkotótól:

Van-e olyan emberi érték vagy jelenség, amire kedvesen emlékszel gyermekkorodból, de sajnos a mai gyerekeknek már nem megtapasztalható? Hogy érzel ezzel kapcsolatban?

A lassú gyerekkor! Ez a válasz talán kicsit közhelynek hangzik, de szerintem tényleg egy általánosságban tapasztalható, negatív jelenség. A gyerekek többsége telefonnal a kezében szocializálódik, mert egyszerűbb a mancsába nyomni egy mesét, mint leülni, és olvasni neki, vagy fejből kitalálni egy-egy történetet. Emlékszem, mikor én voltam kislány, a nagyszüleimnél az ebéd után lekucorodtam a kanapéra a kisszobában, és megnéztem egy részt a Teletabikból – ez volt a kapcsolatom a digitális világgal (a nagypapám közben jót szundított mellettem a fotelben). Én még pont az a generáció voltam, akinek többnyire képernyő nélkül telt a kiskora, azok az évek, mikor az első tapasztalataimat szereztem a világról. Örülök, hogy villogó animációk helyett árokból guberáltam ebihalakat, lehorzsoltam a térdemet fáramászás közben, meg ilyenek. Persze nem kárhoztatom a fáradt szülőket, akik iPad után nyúlnak, hogy ne hisztizzen a gyerek – de például nálunk is van már egy lassan másfél éves pici a családban, és azt látom, hogy az anyukája, ha érzi, hogy nyűgös a baba, inkább ott hagyja a félig megpucolt répát a konyhapulton, és leül vele játszani. Ez fontosabb, mint hogy tíz perccel korábban legyen kész a vacsora.

Nagyon köszönöm az interjút! A mirha illatát most akciósan megrendelhetitek a kiadó oldaláról itt, Brigit pedig megtaláljátok az Instagram oldalán.