,,Keresztény íróként valódi reményt nyújthatok az olvasóknak" – Interjú Jamie Ogle-lel

Jamie Ogle amerikai írónő, akinek eddig már három különböző történelmi korszakot felölelő regénye jelent meg. Legújabb könyve most májusban jut majd el az olvasókhoz. (Hozzám előrendelve kicsit korábban érkezett meg, és alig várom, hogy elolvashassam.) Ez az írónő első magyarul megjelenő interjúja.

Elsősorban a hitről, a könyvekről és arról beszélgettünk, hogy íróként miképp terelgetheti Isten az utunkat. (A csillaggal megjelöltek az én betoldásaim az interjú jobb élményének érdekében.)

1.) Jamie, kérlek mesélj magadról kicsit a magyar olvasóknak! Mit tudhatunk rólad?

Közép Iowa államban élek Amerikában, ami híres a farmjairól és a mezőgazdaságáról. Amikor éppen nem történelmi romantikus regényeket írok, akkor kertészkedem, főzök, három gyermeket tanítom, akik otthon tanulnak, vagy a közeli patakot fedezem fel velük.

2.) Volt olyan pillanat, amikor eldöntötted, hogy az írással szeretnél foglalkozni, vagy az alkotás mindig is a részed volt?

Mindig is szerettem a történeteket, az írás mindig is szerves része volt az életemnek, bár nem gondoltam, hogy igazi hivatássá is válhat. Csak az egyetem felénél döbbentem rá, hogy amit igazán akarok, az az, hogy történeteket mesélhessek el. Szerencsére van egy nagyszerű, támogató közösségem, aki biztattak, hogy folytassam az írást, és minden lépésnél szurkoltak nekem. Nélkülük nem lennék itt!

3.) Egyik interjúdban úgy utaltak rád, hogy nappal édesanya vagy, éjjel pedig olvasó. Milyen fajta könyvek fordultak meg mostanában a kezedben, milyen regények inspirálnak?

Azok a fajta történetek inspirálnak, amelyek elérik, hogy érezzek valamit. Azok, amelyeket befejezek, de továbbra is velem maradnak. Ezek általában történelmiek, amelyek valós eseményeken alapulnak és gyakran keserédes a befejezésük. Néhány kedvencem ebből a szempontból: a Amanda Barratt-tól a The White Rose Resists (a Fehér Rózsa nevű müncheni diákszervezet ellenállásáról szól a Harmadik Birodalom idején*), Allison Pittman-tól a The Seamstress (a francia forradalom idején játszódó történet*) és Jocelyn Green-től a Between Two Shores (ez pedig a 18. század Észak-Amerikájában játszódó regény a francia–indián háború idején*).

Mostanában változatosan olvasok. Hajlamos vagyok minden műfajba belekóstolni, különösen azokba, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amiről írok. Ez kicsit kikapcsolja az agyamat. Legutóbbi olvasmányaim között szerepelt női irodalom, Cathy Gohlke-től a Ladies of the Lake (történelmi romantikus regény, amely a barátság, veszteség, megbocsátás témáit járja körbe*), olvastam romantikus vígjátékot is Becca Kinzer-től a Not What We Pictured (ahol a rosszul elsült helyzetekből alakul ki egy romantikus történet*), sorra kerítettem kortárs romantikus vígjátékot Angela Ruth Strong-tól a Clair Holloway is Winging It (amelynek története egy szerelmi háromszög, az újrakezdés és a légiutas kísérők világa köré épül*), illetve történelmi romantikus regényt is, a The Belle of Chatham-ot Laura Frantz-tól (amely az amerikai függetlenségi háború korszakában játszódik*).

4.) A 2024-ben megjelenő Of Love and Treason (A szeretetről és árulásról*) című könyved a Szent Valentinról szól, és a Valentin nap eredetét jár utána. Spoiler nélkül, hogyan fogalmaznád meg ezen jeles nap valódi üzenetét?

Mindig is vonzottak azok a történetek, ahol a főhős vagy a főhősnő valami nála nagyobbért küzd, legyen az akár az igazság, a szerelem, a szabadság stb. Kevésbé törődnek azzal, hogy megszerezzék, amit akarnak, inkább azért harcolnak, hogy hogy másoknak a végén jobb legyen, vagy jobb helyre kerüljenek. Szerintem semmi sem fogható az igazi, önfeláldozó szeretethez.

A Of Love and Treason szereplői a szeretet különböző típusait mutatják be: a családi, a romantikus, a plátói szerelmet, az önző formát is, és a végén rájövünk, hogy nincs nagyobb annál a szeretetnél, amikor valaki az életét adja a felebarátaiért. Ez az a fajta szeretet, amely megváltoztatja a világot. Ez az a fajta szeretet, amelyet Isten mindannyiunk irántunk érez.

5.) Írtál már Szent Miklósról is a tavaly megjelent As Sure as the Sea (Biztos, mint a tenger*) című regényeben, az idén májusban megjelenő könyved pedig a női gladiátorokat állítja középpontba. Hogyan tudtál ehhez a történethez hiteles kutatómunkát végezni, és honnan jött a regény ötlete?

Tudtam, hogy a Daughter of the Rebellion (A lázadás lánya*) regényemmel az utolsó Rómában tartott gladiátor játékokról szeretnék írni. Ismertem az utolsó játékok időpontját és a hozzájuk kapcsolódó történeteket is, ezért régészeti leletek után kutattam a különböző gladiátor iskolák helyszínein, hogy lássam, mit árulnak el nekünk az ott talált leletek a hajdani harcosok életéről. Teljesen lenyűgöző volt! Jártam Rómában, ellátogattam a Colosseumba is, és korában már alapos kutatómunkát végeztem a városról a másik könyvemhez az Of Love and Treason, így ennek a kutatásnak a nagy részét át tudtam emelni.

6.) Az eddigi három regényed közül melyik áll hozzád a legközelebb? Melyiket volt a legnehezebb megírni, és mi volt benne a kihívás?

Az Of Love and Treason nagyon kedves a szívemnek, nem csupán azért, mert rengeteget tanított arról, hogyan kell jól megírni egy történetet, hanem arról is, hogy miként helyezhetjük Istenbe a bizalmunkat a könnyebb és a nehezebb időkben egyaránt. Továbbá ez volt az a könyv, ami segített irodalmi ügynököt találnom és hozzásegített az első kiadói szerződésemhez, így ez mindig különleges lesz számomra a hozzá fűződő érzések miatt is.

A Szent Miklósról szóló As Sure as the Sea regényemet volt a legnehezebb megírnom, de végül ez vált a legkifizetődőbbé. Számtalan olvasótól hallottam már, hogy mennyire megérintette őket ez a történet, és közelebb hozta őket Istenhez, ami a legjobb eredmény, amelyet csak remélhettem. A Daughter of the Rebellion könyvemet pedig egyszerűen öröm volt írni. Nap mint nap alig vártam, hogy visszatérhessek a szereplőkhöz és megtudhassam, mit fognak csinálni, merre visz az útjuk.

7.) A hit központi szerepet kap a történeteidben. Hogyan lehet lelkileg felkészülni ezen témák megírására?

Van egy kis fatábla az asztalomon amin az áll: „de előbb imádkozz”, és ez a bevált módszerem, amikor reggelente elkezdek írni vagy amikor elakadok a történet egy bizonyos pontján. Végül is Isten az első és végső történetmesélő, és mindenek felett az Ő útmutatására hagyatkozom. A napi szentírásolvasás/tanulmányozás is nagyon fontos számomra és észreveszem a különbséget az írásomban és a hozzáállásomban, ha ezt elmulasztom.

8.) Keresztény íróként milyen üzenetet fontos közvetíteni a könyveinkkel?

A legfontosabb dolog keresztény íróként, hogy valódi reményt nyújthatok az olvasóknak. Ez a remény pedig Krisztusban van. Krisztus követése nem garantál könnyű életet, sőt, maga Jézus mondta, hogy gondokkal fogunk küszködni ebben a világban. De azt is megígérte, hogy dacára mindannak, amin keresztül megyünk, Ő ott lesz velünk. Ő jó és mi bízhatunk Őbenne. És ez az élet minden nehézségével együtt nem a történet vége.

9.) Mi a legjobb dolog, amit a regényírásnak köszönhetsz?

Hihetetlenül alázatosságra késztető volt hallani az olvasóktól, ahogy mesélnek arról, milyen mély hatással voltak rájuk ezek a történetek, és arra ösztönözték őket, hogy tovább növekedjenek a hitükben és elmélyítsék azt. Tudom, hogy ez nem miattam van, hanem Isten miatt, aki a nekem adott történeteken keresztül munkálkodik. Szerettem volna másokat is Krisztushoz hozni a történeteimmel, de azt sosem gondoltam volna, hogy erről valaha is tudni fogok. Ez a legjobb és egyben a leginkább alázatosságra késztető érzés.

10.) Hogyan érzed isten az életedben hogyan adja hozzá a maga részét és terelgeti az utadat íróként?

Minél több időt töltök a Biblia olvasásával és imádkozással, annál inkább észreveszem Isten munkáját a világban. Minél inkább keressük Őt, annál inkább meg fogjuk találni Őt mindenhol, a nagyobb dolgokban és kisebb, mindennapi dolgokban is. És minél inkább keressük Őt és megtaláljuk, annál egyszerűbb lesz hallani a hangját és követni, ahová Ő vezet.

+1.) Mit üzennél a leendő magyar olvasóidnak? Miért lehet érdemes azoknak is elolvasni a regényedet, akinek esetleg a hit nem játszik fontos szerepet az életében?

Remélem, ez a történet inspirálni fogja a hívőket, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat Istennel és bátorságot nyerjenek, hogy a kockázatok ellenére kiálljanak azért, ami helyes. Remélem, hogy rálelnek a mély, önzetlen szeretetre a történetben és rájönnek, hogy Isten is így szereti őket.

Még ha a hit nem is játszik fontos szerepet az olvasók életében, remélem, hogy élvezni fogják a Valentin-nap mögött álló eredet történetet. Ez egy átfogó történet a bátorságról, a barátságról, a szeretetről, az árulásról és áldozathozatalról, amely remélhetőleg akkor is ébren tartja majd őket, amikor olvasás helyett már aludniuk kellene.

Nagyon köszönöm az interjút, és alig várjuk a következő regényedet!

Jamie-t megtaláljátok az Instagramján vagy a honlapján.

,,A minőségi irodalom ismertetőjegye (…) az erkölcsi iránymutatás" – Interjú Stelkovics Brigittával

Stelkovics Brigitta első regénye A mirha illata tavaly jelent meg az Amana7 kiadó gondozásában. (Nekem már volt lehetőségem olvasni, és igazán különleges olvasmányélménnyel lettem gazdagabb általa.) Ebben az interjúban az írónővel beszélgettem a következő regényéről, Koreáról, valamint a könyvek világáról.

1.) A mirha illata valóságos időutazásra invitál bennünket. Mi ösztönzött arra, hogy a szentírásokhoz nyúlj és egy bibliai történetet dolgozz fel? Hogyan jutott el az ötlet a kész regényig?

Szerettem volna közelebb vinni a bibliai történeteket azokhoz, akik a Szentírást csupán ósdi mesegyűjteménynek tartják, aminek semmi köze a valósághoz. Emberek milliói képesek filmekért, regényekért rajongani, mert szerethetően vannak ábrázolva az események és a szereplők – miért ne lehetne Jézus felé is nyitni egy regényen keresztül? Természetesen ebben az, amit írni tudok, csak a kezdő lépés, az érdeklődés felkeltése lehet, a valóságos változást Isten hozza létre, de ha ebben akár egyetlen egy alkalommal eszköz tud lenni a könyvem, már megérte!

2.) A részletgazdagon megírt jeleneteken érződik, hogy a kutatómunka mellett nagy figyelmet fordítasz a szókincsre is. Hogyan fejleszthető a nyelvi igényesség, te milyen módszereket alkalmazol?

Közhelyesen hangzik, de sokat kell olvasni! Méghozzá igényes irodalmat. Mindig igyekszem olyan olvasnivalót választani, aminek forgatása közben az az érzésem, hogy na, én ilyet nem tudnék írni – ebből tudok fejlődni. Sajnos (vagy nem sajnos) elég sűrű napjaim vannak mostanában, így nem jut elég időm a könyvekre, de amikor többet tudtam szakítani rájuk, szokásom volt, hogy a szép szóvirágokat kiírtam magamnak telefonjegyzetbe, és időnként visszaolvastam őket, hogy megmaradjanak.

3.) A mirha illatát olvasva volt egy jelenet a könyvben, amikor a regény címe gyönyörű értelmet ad az egész történetnek. Ezt a kezdetektől fogva így tervezted, vagy előbb jött a történet és csak utána a cím?

Előbb volt a történet. Ezt a regényt a covid miatti lezárások idején fejeztem be, és egy alkalommal éppen otthon hallgattam az istentiszteletet, a fejem egyik sarkában a kérdéssel, hogy mégis mi legyen a kéziratom címe, amikor a gyülekezetünk vezető lelkésze a mirháról kezdett beszélni, és arról, mit és hogyan jelképez a Bibliában. Ez nagyon megfogott, és abban a pillanatban tudtam, mi lesz a cím.

4.) A közösségi oldalaidon több alkalommal posztoltál arról, hogy könyvtárba jársz írni. Hogyan néz ki nálad az alkotás folyamata? Mikor, hol, milyen környezetben vagy a leginspiráltabb?

Sok helyet kipróbáltam már az alkotásra: könyvtárt, kávézót, vonatot – a legjobban mégis otthon szeretek írni, lehetőleg minél ingerszegényebb helyen, egyedül. Nálam kicsit olyan ez, mint a töltés és a lemerülés: egyszerre maximum 2-3 órát tudok a szövegemmel foglalkozni, azután egyszerűen elfogyok, mert az írás egy elég intenzív alkotói folyamat, egy idő után lemerül az ember (legalábbis én). Szeretek munka közben felállni, kicsit tenni-venni, de ha elkap a flow, észre se veszem, hogy elmúlt másfél óra.

5.) Azt mondják, az írás során önmagunkat is jobban megismerjük. Akadt-e nagy felismerésed magaddal, az élettel, a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban, amelyre az írás vagy konkrétan A mirha illata nyitotta fel a szemedet?

Kutatómunka közben voltak ilyen „Aha!” élményeim. Mivel bibliai témájú a regényem, sokat foglalkoztam munka közben a Szentírással, ami önmagában is rendkívül hálás feladat, de úgy, hogy történelmi hátteret és kultúrát is kutattam hozzá, extrán különleges és építő volt!

6.) Többször megfordultál már Izraelben és Koreában, bejárva a regényeid helyszínét. Ezen utazások milyen pluszt adtak, amiket később fel tudtál használni az íráshoz?

Bár Koreában eddig csak egyszer voltam, az, hogy Izraelbe kijutottam, harmadik alkalommal adatott meg, amiért nagyon hálás vagyok. A Szentföld hívőként annyira különleges hely, hogy én például mindig csak utólag, az élményeimet elemezve, a képeimet nézegetve fogom fel, hogy hűha, tényleg, hol is voltam pontosan...? Amikor A mirha illatán dolgoztam, 2020-ban is jártam kint, még éppen haza tudtunk jönni, aztán másnap lezárták a repteret a járvány miatt. Ekkor Galileába is eljutottam, ahol a regényem egy része játszódik, hatalmas élmény volt!

7.) A következő regényed Koreában fog játszódni, amelyhez alapos kutatómunkát kellett végezned, sőt, az Instagramodról azt is megtudhatjuk, hogy a koreai nyelvet is tanulod már egy ideje. Mit tanulhatunk a kultúrájukból, az élethez való hozzáállásról, mi az, amit nekünk is érdemes lenne alkalmazni a mindennapokban?

A Koreához való kötődésemet, bevallom őszintén, én se értem teljesen, szinte minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy egyébként miért is...? Kistinédzser voltam, amikor az egyik első koreai történelmi sorozatomat láttam, A palota ékkövét, és emlékszem, rajtam kívül szinte mindenki nevetett rajta a családomban, mert annyira más volt, mint a megszokott műsorok. Szerintem ez nálam érzelmi kötődés is: amikor a koreai kultúrával való kapcsolatomat ápolom akár írás, akár a filmek, akár a nyelvtanuláson keresztül, akkor ahhoz a kislányhoz is visszanyúlok, aki voltam, és ez egy nagyon értékes dolog. A koreai szorgalmas, fegyelmezett nemzet, keményen dolgoznak a céljaikért, szerintem ez mindenképpen példaértékű!

8.) Az írás mellett van-e olyan kreatív tevékenység, alkotási forma, amellyel szívesen foglalkozol?

Sajnos olyan vagyok, hogy egyszerre egy, legfeljebb két dologgal tudok foglalkozni az általános hétköznapi elfoglaltságaim mellett, mert ha valamit csinálok, abba szeretem százszázalékosan beletenni magamat – így az írás mellé nem fér most bele más. Persze nyelvet tanulok, de az nem olyan kreatív dolog.

9.) Térjünk át kicsit a könyvek világára. Mit jelent számodra a minőségi irodalom, miért kell megválogatnunk, mit olvasunk, illetve hogyan hathat ez a lelkünkre, személyiségünkre?

Hívő emberként szilárd meggyőződésem, hogy egyáltalán nem mindegy, mivel tápláljuk a lelkünket. Látható, hogy a szórakoztatóiparnak mindig vannak aktuális trendjei, például régen a vámpíros történetek, most meg a sárkányos sztorik mennek nagyot. Bár személyes okokból nem olvasok olyat, ami a hitemmel ellentétes, nem vitatom el, hogy biztosan ezeket is meg lehet irodalmi igénnyel írni. Az a tapasztalatom, hogy egy keresztény számára 2026-ban elég szűkös a mozgástér olvasnivalók terén... A minőségi irodalom ismertetőjegye (kellene, hogy legyen) szerintem az erkölcsi iránymutatás – nem feltétlenül szájbarágósan, sőt, de ott kellene lennie.

10.) Melyik könyvvel tudsz a leginkább azonosulni? Van-e örök kedvenced, amit akár egy lakatlan szigetre is magaddal vinnél?

Nem igazán szeretek regényeket újraolvasni, de örök kedvencem marad az Éhezők Viadala trilógia, ami a gimis éveim meghatározó sorozata volt, és most, felnőtt fejjel is rohanok a boltba, ha megjelenik egy új könyv Suzanne Collins tollából. Katniss és Peeta történetét abszolút magammal vinném egy lakatlan szigetre!

+ 1.) Szeretném bevezetni, hogy a bónusz kérdést ezúttal a meginterjúvolt adja, amit majd feltehetek a következő írónak/alkotónak. :)

Mi az a három dolog, amire a tinédzser/kisgyerekkori önmagad a legbüszkébb (lenne) a mostani önmagaddal kapcsolatban?

A kérdés pedig, amit te kaptál az előző alkotótól:

Van-e olyan emberi érték vagy jelenség, amire kedvesen emlékszel gyermekkorodból, de sajnos a mai gyerekeknek már nem megtapasztalható? Hogy érzel ezzel kapcsolatban?

A lassú gyerekkor! Ez a válasz talán kicsit közhelynek hangzik, de szerintem tényleg egy általánosságban tapasztalható, negatív jelenség. A gyerekek többsége telefonnal a kezében szocializálódik, mert egyszerűbb a mancsába nyomni egy mesét, mint leülni, és olvasni neki, vagy fejből kitalálni egy-egy történetet. Emlékszem, mikor én voltam kislány, a nagyszüleimnél az ebéd után lekucorodtam a kanapéra a kisszobában, és megnéztem egy részt a Teletabikból – ez volt a kapcsolatom a digitális világgal (a nagypapám közben jót szundított mellettem a fotelben). Én még pont az a generáció voltam, akinek többnyire képernyő nélkül telt a kiskora, azok az évek, mikor az első tapasztalataimat szereztem a világról. Örülök, hogy villogó animációk helyett árokból guberáltam ebihalakat, lehorzsoltam a térdemet fáramászás közben, meg ilyenek. Persze nem kárhoztatom a fáradt szülőket, akik iPad után nyúlnak, hogy ne hisztizzen a gyerek – de például nálunk is van már egy lassan másfél éves pici a családban, és azt látom, hogy az anyukája, ha érzi, hogy nyűgös a baba, inkább ott hagyja a félig megpucolt répát a konyhapulton, és leül vele játszani. Ez fontosabb, mint hogy tíz perccel korábban legyen kész a vacsora.

Nagyon köszönöm az interjút! A mirha illatát most akciósan megrendelhetitek a kiadó oldaláról itt, Brigit pedig megtaláljátok az Instagram oldalán.