Október elején végre összegzek

   Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a blogolást, most pedig igyekszem bepótolni mindezt, néhány sort pötyögni, életjelet adni magamról. Röviden, és tömören szeretném leírni a gondolataimat, de már előre látom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Előre is elnézést kérek a kuszaságokért.

 

   Mi is történt szeptemberben? Ez egy nagyon jó kérdés. Hosszú és fárasztó hónap volt, melyben nem jutott idő mindenre, és rengeteg dolgot el kellett napolnom. Persze, ilyenkor jön az, hogy miért nem 48 órából áll egy nap... még szerencse, hogy nem. Nem bírtam volna ki.

   Nem szeretek panaszkodni, de szinte minden nap felsoroltam mindenkinek, hogy mi nem tetszett, mi volt rossz, közben meg olyan fáradt voltam estére, hogy a vacsoraasztalnál majdnem elaludtam. Vagy egyáltalán el se jutottam addig, hogy egyek valamit. Reméljük, ha októberben nem is változnak majd bizonyos dolgok, akkor én fogok hozzászokni, és jobban viselem el ezeket.

  Szeptember. Hogy ne csak a nehéz dolgokat említsem, hanem a kikapcsolódást is, mesélek "néhány" mondat erejéig arról, hogy milyen volt a mozi. Én és az unokatesóim megnéztük az Útvesztő 2-őt, a Tűzpróbát. Mi már jóval előtte olvastuk a könyvet, és nagyon izgatottak voltunk, hogy vajon az elvárásainknak megfelelő lesz-e. Vettünk egy nagy adag pattogatott kukoricát, és mire vége lett a filmnek, akkor láttuk csak, hogy jééé, nem ettünk semmit...

  Az események csak úgy pörögtek, a néző egyszerűen nem tud unatkozni, hiszen lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki. Elképesztően látványos volt, de hogy szinte alig hasonlít a könyvhöz, az tuti. Thomas és Newt meg Minho nevű srácok vannak benne, meg egy lány, akit Teresának hívnak, és ennyi.

   A Buggyantakról a Z világháborúban látott zombik jutottak az eszembe, amit még a suliban néztünk, és mivel a tanár kommentálta az egészet, sírva röhögtük végig a filmet. Itt azonban... elég "szépen" néztek ki, és annyira nem volt vicces.

  A szereplőket teljesen másképp képzeltük el (Brenda, Patkányember), és a Teresa-s dráma a végén nem jött át annyira.

   Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz. Mert egyáltalán nem rossz! Látványos, akció dús... de ennyi. Értelme az nem sok. Ahelyett, hogy az A pontból a B pontba jutnának, az A-ból újra eljutnak az A-ba, egy hatalmas nagy kerülővel a sivatag kellős közepén.

  Aki nem olvasta a könyvet, az biztosan odáig lesz érte. Én nem tudom, mi lesz itt, de az első filmben is már megváltoztattak olyan lényeges dolgokat, hogy mire a harmadik részhez érünk, azt vesszük észre, hogy ennek már köze nincs az Útvesztőhöz.

   Összességében azért, persze, érdemes volt megnézni, nem lett a kedvencem, de izgalmas volt, egyszer nézhetős. Borzongós esti mese.

  A másik film, aminek kapcsán szintén azt éreztem, hogy egyszerűen muszáj elmennem megnézni, az a Marsi volt. Vagyis, a Mentőexpedíció. (A következő pedig a Star Wars új része lesz.) 

 

   Nem is tudom, mióta vártam egy igazi, jó sci-fi filmre, és már minden elérhetőt megnéztem a neten. Erre jön a Marsi. Erről régebben írtam egy bejegyzést, de akkor leginkább a könyvről volt szó, és néhány kedvcsináló videót felraktam, hogy felcsigázzam az érdeklődéseteket a film iránt.

   Ridley Scott megint nagyon elemében van, eddig is nagyon sok jó film van a rovásán, és a Mentőexpedíció is felkerül majd a neve alá, nagy piros betűkkel, mint egy igazán szórakoztató, drámai és megható mestermű. Mert az. Most már én is elmondhatom, hogy ez a film (és persze a könyv is) az.  

  A szereplőgárdát jól összeválogatták, és bár az elején, amikor megtudtam, hogy Matt Damon fogja játszani a Watney-t, nem voltam vele túlságosan kibékülve, de így utólag nézve, azért nem okozott csalódást. Illik hozzá ez a humoros, éles eszű figura.

  Valahol azt olvastam, hogy a magyarok kedvéért Oroszlán Szonja is benne lesz, de én akárhogyan figyeltem, sehol sem láttam. Lehet, hogy csak én láttam rosszul? Na, majd még egyszer átfésülök mindent, amikor újra megnézem. Mert 1000%, hogy még meg fogom nézni. Sőt, rongyosra fogom bámulni, mint a Gravitációt, meg a Nyolcadik utas: a Halál-t!

  Külön pont jár a rendezőnek, amiért tényleg, szinte minden részletben ragaszkodott a könyvhöz. Lefogadom, hogy helyenként Matt Damon szóról szóra, ugyanazt mondja, mint amit Mark monológjában olvashatunk a könyvben.

  Még egy pont, hogy vicces volt. Szinte, ugyanazok a poénok, mint a könyvben. :D Az volt az egyik legjobb, amikor (nem tudom szó szerint idézni) valami olyasmit mondott, hogy: "Ha az ember növényeket termeszt egy bizonyos területen, akkor azt kolonizálta. Tehát, lényegében a Mars a gyarmaton. Egyél kefét, Neil Armstrong!" Valami hasonló volt.

  Otthon, apu megkérdezte, hogy mit szeretnék enni vacsorára: "Krumplit?". 

  Aztán még egy nagy piros pont, amiért nem volt benne annyi káromkodás, és trágárság. Talán egy-két helyen, ha volt. És végezetül még egy plusz azért, mert a film végén azt is mutatták, hogy kivel mi történik, mi lesz velük, hogyan folytatják az életüket a jövőben. Az nekem különösen tetszett.

   

 

   Ez a mű, mind sci- fi és dráma is kiváló darab. Néhol vicces, néhol tudományos, de végig leköti a figyelmet, miközben több szálon halad a történet, és lenyűgöző 3D-s látvány tárul elénk. Ez tényleg egy olyan film, amit mindenkinek lehet ajánlani, mert mindenki talál benne valamit, amit tetszhet neki.

  Nálam mindenképpen 9,5/10-es. Tessék örülni, Watney!

A szereplők

     No, és akkor a mozis, filmes világról térjünk át egy kicsit az írásra.

   Mi történt szeptemberben? Olvastam. Próbáltam a legtöbbet elolvasni a történetemből, hogy a szembetűnő hibákat kiküszöböljem, és mások számára is már valamelyest olvashatónak nyilvánítsam. Eddig csak egy ember olvasta el, és... pozitív visszajelzést kaptam.

  Persze, még mindig van rajta javítanivaló, egy percre sem szabad azt gondolni, hogy úgy, ahogy van tökéletes, mert ez biztosan nem helyénvaló állítás. Néha el sem akartam hinni, hogy ezt tényleg én írtam, mert annyira gáz volt, és annyira költőien akartam fogalmazni, hogy hangosan röhögtem magamon egy sort, aztán gyorsan kitöröltem. Amúgy tényleg jó találmány ez a DELETE gomb. De azért módjával kell használni.

  Lényeg a lényeg; még mindig javítom, még mindig olvasok, és még mindig szörnyülködök helyenként, de már most, hogy kihúztam néhány dolgot, lényegesen jobb, sokkal erősebb a történet, mint amikor nagy erőfeszítések árán felírtam a VÉGE feliratot. Majd még írni fogok ez ügyben, értesítelek titeket a fejleményekről.

   A másik dolog pedig. Mivel én képtelen vagyok nem írni, írás nélkül létezni, bele akartam kezdeni egy új projektbe. Mert egyszerűen muszáj írnom! Valamit. Az elején még nem számított, hogy mit. Csak valamit, hogy érezzem, hogy értelmes dolgot csinálok. Aztán szép lassan kirajzolódott bennem egy ötlet. Később, kettő lett belőle. Aztán három. És már nem tudom, hogy melyiket valósítsam meg.

   Az egyik történetemben olyan élénken él a szemem előtt a főszereplő, hogy esküszöm, néha még én is megijedek saját magamtól. 

  Fogalmam sincs, hogy melyikbe vágjak bele, mert egyiknél már szinte minden ki van dolgozva, de meg van kötve a kezem, mivel valós eseményeken alapszik, a másiknál pedig van egy erős alap, ám a részletekbe még nem mentem bele.

  Rájöttem, hogy szeretek olyan történeteken agyalni, amiben szinte egyik szereplő se túl normális. Vannak hóbortjaik, hülyeségeik, meg olyan sztorik, amit mindig szeretnek kiszínezni, ha előadják a szájtáti hallgatóságnak. Nem feltétlenül őrültek, vagy betegek, csak éppen… mások. Olyannyira mások, hogy ilyen embereken én nem is ismerek a valóságban!

   Általában a filmekben van egy jó szereplő, és egy főgonosz, aki mindenben az ellentéte. Múltkor, amikor már agyhalottnak éreztem magamat, amikor este nyolckor estem haza a suliból, elgondolkoztam, hogy én vajon melyik filmben tudnám alakítani a főgonoszt. (Mondom, hogy nem voltam magamnál.) Ez nem normális kérdés, de az embernek vannak ilyen napjai is.

  Aztán kezdett megvilágosodni előttem, hogy néhány OLYAN szereplővel, aki a sötét oldalon van, talán lehet valami közös bennünk. Talán valami jó tulajdonság, vagy valami negatív. Valami, amiben hasonlítunk egy kicsit. És rájöttem még arra is, hogy igazából mindenkiben van valami kis fény, és még a legelkötelezettebb, legjobb karakterben is akad valami ellenszenves. Valami, amitől nem lehet tökéletes, ami akadályozza őt abban, hogy ő legyen a példa, mindenki számára. Egy rossz szokás, egy régi trauma, valaki, akihez nem úgy viszonyul, ahogy kellene, egy sérelem, bármi.

   A gonoszoknál pedig éppen fordítva van. Van bennük valami, miért egy kicsit együtt lehet velük érezni. És vannak olyan helyzetek, amikor olyannyira kísértetiesen hasonlít a hétköznapi emberekre, hogy az olvasók megrémülnek. Azért hasonlít rájuk, mert egyszerű vágyai vannak, nem jár a fejében semmi olyan gondolat, hogy na, most kit ölhetnék meg legközelebb, egyszerűen csak ugyanazt csinálja, mint a főhős, mint a többi halandó. De vajon, akkor mi teszi őt gonosszá? Miért van az, hogy ő a főhős ellenfele? Mi az, ami megkülönbözteti őket?

   Az író néha olyan helyzetekbe kerül, amikor végig kell gondolnia a karakterek mélységeit, ha írni szeretne róluk. Persze, neki nem muszáj minden szereplőt kedvelnie, de nem érthet meg úgy valakit, hogy egy kicsit ne válna eggyé vele, ne gondolkozna az ő fejével, és akkor, amikor megértette, egy kicsit meg is szerette. (Igen, most Ender-t idézem. Újra kéne már olvasnom a Végjátékot! ) Talán azért, mert rájött, hogy van bennük valami közös. Vagy azért, mert rájött, hogy mennyire szerette volna őt negatívként beállítani… és mégsem tudja majd ezek után.

   Bocsánat, rendesen elkalandoztam az eredeti témámtól. Vagyis, nem pontosan itt szerettem volna kilyukadni. Sok minden megfordul a bukismban, ha nagyon elmerülök a történetemben. :)  Szóval, még mindig vacilálok, hogy melyik „projektbe” kezdjek bele, de attól félek, hogy ha sokat tépelődöm, akkor nem lesz belőle semmi. Viszont, ha mégis elkezdem, akkor tudom, hogy semmi sem fog érdekelni, és a tanulás rovására megy.

   Addig pedig, amíg nem jutok dűlőre, és nem küszöbölöm ki azt a problémát, hogy hogyan is tehetnék szert több szabadidőre, csak nézegetem a képeket, és inspirálódom.

Emma W.

Inspirálódásaim :D