2018. február 15., csütörtök

2018 olvasási célok, avagy 15 pont, 15 könyv


   Nem igazán írtam év eleji köszöntőt, valahogy elmaradt, - mint az Ebay rendelései kézbesítései, de ezt inkább hagyjuk, - ezért hoztam helyette ezt a könyves posztot, afféle betervezett olvasmány listaként, habár az idei nem csak 15 pontból áll, hanem már jóval az 50 fölé rúg. 

   Szeretnék 2018-ban minél több művel megismerkedni, bepótolni a klasszikusokat, és falni a Nyugatos költők köteteit, mert az elkövetkezendő két évben erre nem valószínű, hogy lehetőségem lesz. És ha mégis; magyar nyelven biztosan nem. 
   A listám elég vegyes, bár tagadhatatlan, hogy a legtöbb könyv abban a zsánerben mozog, amihez jelenleg én is közel érzem magamat; a történelemhez. Újévi fogadalmam például az volt, hogy elolvasok minden nap legalább egy József Attila verset, de úgy fest, ezt napokon belül teljesíteni fogom, utána jön Ady összes jön, majd Kosztolányi-ra is áttérek.  

   Lássuk is akkor azt a 15 pontot!

2018. január 7., vasárnap

Az író elborult idegállapotban :D


Mi történik most?

Két dolog is folyamatban van:
1.) Újraolvasom, és gondosan szerkesztem a ,,Rózsákat"
2.) Írom az előzményét (túl vagyok az idei NaNoWroMo-n, akkor kész volt az első 70 oldal, most már a túlléptem a 100-at.)

És hogy kell ezt elképzelni?

   Egy kiürült süteményestál, tíz doboz zsebkendő (csak azért, mert náthás vagyok, de néha kedvem lenne kibőgni magamat), papírfecnik a szekrényre és az íróasztalra ragasztva olyan macskakaparással, amit hiába írtam én, képtelen vagyok elolvasni. Valahogy így zajlik. Ja, és tollak, ceruzák hegye mindenütt, mert útközben tömegek kallódnak el.

  Eddig is hittem azoknak, akik azt mondták, az írás nem is annyira a munka oroszlánrésze, mint a szerkesztés. Persze, miért ne hittem volna el, elvégre ők már végigcsinálták, és adtam a tanácsaikra. Na, de most... Most, hogy két héten át jó esetben napi 5 óra alvással már nem tudok mit mondani, csak ezt:

Komolyan, öröm nézni ezt a pillanatot!

2017. december 28., csütörtök

A Pál utcai fiúk a Vígszínházban, avagy éljen a Grund!


   Ígértem az élménybeszámolót:

   Hozzá kell tennem, hogy ha már Pesten voltunk, kihasználtuk az alkalmat, és elmentünk a Nemzeti Sírkertbe, és végre leróhattam méltó tiszteletemet a kedvenc költőim előtt. Hihetetlen, hogy mennyi nagy ember van azon a helyen! Nem elég oda egyetlen délelőtt, egy komplett tanulmányi kirándulást kellene tervezni, és egy külön bejegyzésben ecsetelhetném, hogy mennyi mindent láttunk, és mit érdemes megnézni, de most a Vígszínházzal érkeztem, így inkább arról mesélek, és megerősítem azt a tényt, amit már sokan hallottatok: bizony, egy lehengerlő mesterművel van dolgunk. A kritikusoknak ez egyszer tényleg igazuk van. 


A társulat