Hogy én mennyire vártam már ezt a filmet! És mennyire megérte rá várni három évtizedet!
Spoiler-mentes élménybeszámoló következik!
Először is a zene: Olyan erővel tombol, és úgy a székbe passzíroz, hogy ember legyen a talpán, akit nem ráz ki tőle a hideg!
Másodszor, a látvány: Gyönyörű. Nincs erre jobb szó. Órákig lehetne elemezni a színeket, a fények játékát, és lehet vadászni az elődjére való utalásokat. Ezenkívül csak úgy hemzsegnek a rejtett szimbólumok. Egyszerűen öröm nézni minden percét!
Harmadszor, a hangulat: Nyomasztó. Felkavaró. Ez a film nem a brutális akciójelenetek és a csöpögő vér miatt durva, ahogyan a többség. Nem. Ez a film másképp megrázó. Súlyos mondanivaló van mögötte, és arra kényszerít, hogy te is elgondolkodj rajta. Nem rágja a szádba a válaszokat. Neked kell megdolgoznod érte!
Negyedszer, a történet: Na, ez az, amiért biztosan megkéselnének, hogy ha bármit is elárulnék, ezért én is csatlakozom a némasági-fogadalmat tett rajongókhoz. Annyit azonban elárulhatok, hogy három óra (164 perc) nem nagy ár valami olyan maradandó alkotásért, ami után nehéz megszólalni. Azért a percért, mikor majd te is állsz az esőben, (vagy a szállingózó hóesésben), és erre a filmre gondolsz. Nem adja magát ingyen, meg kell tenned a magad részét, de ha elfogadod a feléd nyújtott kezet, és hagyod, hogy vezessen, te is megtapasztalhatod egy olyan sci-fi katarzisát, mely csak évtizedenként adódik a világnak.
VÉGSZÓ: Nem akar olyan lenni, mint az elődje. Nem másolatnak készült. Mer újítani.
Ha van egy film, amelyre nyugodt szívvel ülhetsz be a moziba, mert biztosan megéri a pénzét, akkor ez az! (Jó tanács: vigyél magaddal kispárnát, mert a hosszú játékidő kinyírja a nyakadat, bármelyik sorban is ülsz.)
