Tervek, regények, ideiglenes búcsúzás

Nincs sok tervem erre az évre, vagyis csak egy nagy, amelyért minden mást félre kell tennem. Misszióba megyek, ez pedig többek között azt jelenti, hogy nem leszek aktív a közösségi oldalakon, így lassan ideje elbúcsúznom tőlük. Először talán a blogomtól, úgy sem voltam túl rendszeres mostanában.

Hoztam egy áttekintőt, (az idei év egyetlen bejegyzését), amelyben számot adok a regényeimről, afféle összefoglalóként, amit kiírok magamból, hogy akit érdekel, az is tudjon róla.  

Tehát az a helyzet, hogy van egy csomó kész regényem, amelyre ráférne még a javítás, átolvasás, de elmegyek, ezért nem tudok vele foglalkozni. Addig is, a maradék időben, megpróbálom egyszer, utoljára, véglegesen átolvasni a Hogyan sírnak a rózsák? -at, odaadom egy hozzá értőnek, és mikor visszajövök, az lesz az első dolgom, hogy kiadót keresek neki. Tényleg. Hogy ne csak ígérgessem, hanem megvalósuljon. Fogalmam sincs, hogyan alakul majd a jövőm, de az biztos, hogy ezt a sztorit imádtam írni, és most is imádom, és éppen ezért szeretném, ha eljutna hozzátok, és ti is megismernétek. 

Ennek az előzmény kötete is készen áll, két bétázáson van túl, ezen kívül ott lesz még a második része, amit meg fogok írni, ha hazajöttem. Jó, hogy így jött ki, úgy érzem, sok volt ez a nyomás, főleg, hogy napi szinten foglalkoztam ezzel a témával. Nagyon kimerültem, és kell a lelki felüdülés, hogy végleg be tudjam fejezni ezt a történetet ezzel a záró kötettel.

Ezen kívül valamikor írtam egy búváros regényt is, lehetséges, hogy majd azt is feljavítom egyszer, mert a sztori jó, csak az egészet át kellene írnom az alapoktól. Plusz, még tervben van egy sci-fi, amelyben valaki képes visszatérni a halálból, valamint egy szürreális, jövőben játszódó regény a tehetségeinkről - ezt az ötletet a tesóimnak, és egy véletlenszerű montázsnak köszönhetem. Fontolgatok még egy ember-természet túlélős sztorit. A történelemtől sem fogok elszakadni, hónapok óta izgatja a fantáziámat az Őszirózsás forradalom (az egyetlen téma, amiből anno hatalmas karót kaptam töriből :D), meg a „Lenin-fiúk”, szóval elképzelhető, hogy egyszer ilyet is írok. 

Aztán van itt még ez a befejezett új belgás regény (címe: Belgiumban mindig szeptember van), amivel rengeteg javítás lesz, de ezzel is szeretnék házalni. Ha hazaértem, ezt is átírom. Jut eszembe, még nem meséltem róla. Tulajdonképpen senkinek sem árultam el róla semmit, csak annyit, hogy mikor és hol játszódik. Meg hogy ezek a főszereplők hasonlítanak rám az eddigi karaktereim közül. 

Három hónap alatt, míg elkészült a kézirat, lefesthettem volna egy csomó képet,  megtanulhattam volna sütni, rendezhettem volna végre egy Star Wars maratont – de egyiket sem tettem. Helyette egyedül, a szobámba vonulva a regényt választottam, abban a tudatban, hogy jó ideig ez lesz az utolsó történet, amit el fogok mesélni – ennek fényében törekedtem arra, hogy a lehető legelégedettebb legyek vele, és azt mondhassam, „na, ez az a könyv, amire vártam, és amiért annyit koptattam már a billentyűzetet!”

Nem lett az. De ezt még annak ellenére sem bánom, hogy fogalmam sincs, mi született ez alatt a három hónap alatt. Ez egy kitalált történet, egy valós történelmi korban, a valaha volt egyik legsötétebb időszakban, rengeteg személyes tragédiával. Ami talán mégsem kitalált belőle: valamit bennem is megváltoztatott ez az egész. Tele van Belgiummal, ahol sosem jártam, egy olyan időben, amikor még nem élhettem, hemzseg azoktól a szereplőktől, akiket biztosan nem fogok szeretni, és bevallom, rengeteg fekete humor szorult bele, amit ellenben valahogy egyre jobban kedvelek.

Ez az első történet, amelyről nem tudom elmondani, hogy tulajdonképpen miről szól. Természetesen tudnom kell, hiszen én alkottam, de nincs egy egyetemes kezdő szituáció, amit kiindulásnak felvázolhatnék, fülszöveg gyanánt. Csak úgy… megtörténnek benne a dolgok.

Ahogy már korábban is mondtam róla: nincsenek benne hősök, ellenben mindenki meg akarja váltani a világot. De mielőtt mélyebben belemennék, le kell szögezni: nem tartom kifejezetten háborús regénynek. Inkább társadalomkritikának. Ezért is van az, hogy jóval több pszichológiai könyvet olvastam egyes jelenetekhez, mint amennyi történelmi forrást eddig szoktam. Egy lelki utazás lett, vagy akár önmagam pszichoanalízisának is nevezhetnénk.

Egy másik ötletből nőtte ki magát, mialatt a Rózsák 1-et írtam (Hans részében elég sok a kórházas jelenet van, akkor fogalmazódott meg bennem, 2018 elején, február környékén.) Eredetileg egy magyar hadifogolyról szólt volna, aki sebesülten meg van bilincselve a kórházban, körülötte más nemzetiségű katonák, szintén rémes állapotban, és elkezd leveleket írni Istenhez, mert tudja, hogy meg fog halni. Végül ebből lett ez a belgás sztori, amely merőben más történet. Csak a Karvaly nevet tartottam meg belőle (ez lett volna a rettegett főnővér neve, aki időnként ellenőrizte/terrorizálta őket), és ezt adtam egy náci tisztnek. 

Hagyomány lett, hogy minden regényemhez készítek
egy montázst. Ezúttal így néz ki.
(Minden képkockának külön jelentősége van, erre most nagyon figyeltem.)

    Valójában alig tudok róla spoiler nélkül írni, mert minél kevesebbet tudtok róla, annál jobb. Adott két srác, akik minden áron túl akarják élni, ami még hátra van számukra a háborúból (2 hónap), csakhogy Seppe-nek nagyon éles nyelve van, mindent és mindenkit kritizál - erre hamar felfigyel a földalatti ellenállás -, (azt hiszik, a segítségükre lehet a fiú - hát nagyon rosszul hiszik), és akarata ellenére a soraik között találja magát - ahol nagyon de nagyon megkeseríti az életüket. A másik főszereplő, Kobe, tartozik egy náci századosnak (na, ő Karvaly), aki megmentette az életét. Egyértelműen a németek oldalára állva, küzd az életben maradásért, abban a tudatban, hogy elvesztik a háborút, és bármit megtenne, hogy ne jöjjön el a felszabadulás, amely számára biztos halált hozna. Röviden ennyi. Jaa, nem kell félteni srácokat, egyik rosszabb, mint a másik. 

    Nem tervezek neki sem folytatást, sem előzményt, semmit. Szándékosan nem lett belőle 300-400 oldalas történetet. Rövid, velős. Egy nagy pofon, ököllel. Nem szeretnék olyasmit írni, amit az előző regényemben már bemutattam, igyekszem új dolgokkal előállni, merészet mutatni, ezért is választottam a közeli elbeszélőmódot, az E/1-et, méghozzá jelen időben, ami egyébként irritál olvasóként, de talán ez kellett hozzá, hogy könnyebben alkothassak ellenszenves főszereplőt egy fekete humorú, kritikus hangvétellel. Most egyáltalán nem törekedtem arra, hogy kedveljétek a a karaktereket, megosztó figurák lesznek, nincsen semmi másuk, csak az életük - és még az sem a sajátjuk. Nem szeretném, ha kellemes könyv lenne, azt akarom, hogy üvöltsön a papírról. 

Így kezdődik...

Egyébként nincsen benne sok váratlan fordulat, konkrétan két nagy csattanója van, de nem is ez a lényeg. Az egész inkább szimbolikus, ami kiparodizálja a háborút. (Nem teszi kifejezetten nevetségessé, csak a fekete humor, ami miatt groteszké válik, és éppen ezért lehet súlyos kérdéseket feltenni benne a boldogságról, a félelemről, az árulásról, vagy akár a vallásról.) 

Az alapfelállás tehát a szokásos: nácik & ellenállók, két fiú, két oldal, de annyira egybefonódik az egész, annyira vékony a határvonal  - ha van egyáltalán -, és annyira mocskos játszma megy mindkét oldalon - vagy bármelyik oldalon -, hogy ha mindent megteszel, amit követelnek tőled, olyan hosszú vádlista lesz ellened, hogy nem lesz mennyország, ahova befogadnának. Aranyos, lányos téma, igazán nekem való. 

5 érdekesség róla:

1.) Eredetileg Mennyország csak nekünk címet viselte volna a fentebb említett dolog miatt

2.) A legtöbb fejezetet Loic Nottet dalaira írtam, pedig képtelen vagyok zene mellett alkotni, (kivéve, ha rajzolok) csak elvonja a figyelmem. Most ezt is kipróbáltam.

3.) Nico nevű szereplő egy német sráctól jött, akivel leveleztem, és megkérdezte, van már-e az ő nevével karakter, még ha nem is „tipikus németes név.” Hát lett. Megkapta a legpozitívabb szereplőt. Aki ugyebár nem a főhős...

 4.) Akad benne jó pár Bibliai elem/utalás/példázat/idézet 

5.) A Mechanikus Narancs hatására írtam bele egy monológot. Amúgy semmi de semmi köze nincsen a filmhez, csak közvetlen az utána gépeltem, hogy véget ért, és akkor még eléggé a nyomása alatt voltam.  

   +1.) A hangulatában talán kicsit hajaz a Becstelen Brigantyk-ra, amiből amúgy ez a kedvenc jelenetem: 

   Azt hiszem, minden lényeges dolgot összefoglaltam, sok történet várakozik még, amelyeket meg kell írnom, de elsőbbséget élvez Kobe, és a Rózsák három kötete. Utána meglátjuk, mi lesz a következő...

Legyetek jók, olvassatok sokat, mindenkinek sikeres és tartalmas évet kívánok! 

Majd jelentkezni fogok jövő nyár környékén.

(Még pár hétig leszek Molyon, és Instán. 

Email-on pedig bármikor elérhettek a misszióm alatt is)

 Arrivederci!