Szombathelyen, a 11-es Huszárúton több, mint 14 ezer négyzetméternyi, több
száz hektárnyi vadregényes táj terül el, itt -ott régi, rozsdás lámpák bukkannak
fel, az ágak recsegve törnek ketté a cipőd alatt, és csak az
elsuhanó autók hangját hallod. De távolabb már csend van. Ez teljesen más
világ. Széttöredezett aszfalt alól csipkebogyók és fenyőfák nőnek. Elhagyatott, titokzatos, kinek mit jelentenek a romos házak.
Az idegenvezetőnk sok érdekes dolgot mesélt: hajdanán, az
1800-as években a 11. huszárezred lakta. A kedvenc sztorim: az ezredkasszát
valaki ellopta, és nagy felháborodást keltett, mert nem ez volt az első
alkalom. De egy tyúk elkezdett kapirgálni és megtalálta a
széfet, a katonák pedig ennek annyira megörültek, hogy elnevezték ez ezred
csirkéjének, és olyan nagy becsben tartották, hogy nem vágták le, és miután
meghalt, kitömették. Sőt, volt egy helyi lap, aki mindig egy kis cikkben tudósított
a tyúk hogylétéről!
Régen - (A nagyobb méretért kattintsatok rájuk!) |
I.világháborús emlékmű az elesettek neveivel |
A tiszti szállások egyike kívülről - olyan barbárságra is csak az oroszok képesek, hogy a téglát fehérre és sárgára fessék be… |
Az aszfalt utakat és a betontereket már a szovjetek
építették, mert egykor nemcsak a huszárok lakták ezeket az épületeket, hanem a
szovjetek, tehát ebbe mindenféle népség beletartozik, az ukrántól elkezdve a
grúzon keresztül, minden. Az előtérben a tiszti laktanyák kaptak helyet, néhányat
felújítás alá helyeztek, talán egyszer múzeum lesz belőle. Mindenesetre a műemlék bélyeg rajtuk van, az önkormányzatnak hála.
Gyakorlótér, és tankmosókat is megnéztünk, régen a
betonterek mellett volt a lovarda, amit a háború alatt bombatalálat ért, a
ruszkik teljesen lebontották, és a téglákat beleépítették az iskolákba.
Ahol egykor tankok vonultak végig... |
A tábori kórház messziről |
És közelről... |
A katonai kórház elképesztő állapotban van, csodával határos, hogy még áll, bemenni egyenesen életveszélyes, nem lehet tudni, melyik pillanatban szakad le a tető. Az idegenvezetés után mégis besunnyogtunk az egyikbe, de csak az alsó szintet néztük meg, a padlásra már fel se engedtek volna minket.
Az oroszok '89-es kivonulásuk után szinte semmit sem hagytak hátra, a graffitik egyértelműen a modern kor banditáinak művei, bár bent a
falakon fellelhető egy-egy orosz mondat, piros tűzszekrény táblája, és
összetapadt, koszos újságpapírok, melyeken még fekete-fehér képek is vannak. A
kapcsolókat, a lámpákat és a konnektorokat leszerelték, a drótok kilógnak a
falakból. Sok ablakot befalaztak, az üvegek egytől egyik hiányoznak.
Mondjátok, hogy csak írrónia, hogy majdnem egy Magyarországhoz hasonlító lyuk tátong a falban! |
Az ajtó eleve ki volt döntve (ahol egyáltalán még volt), és
csak azon keresztül lehetett bemászni. Odabent összedőlt bútorok, falnak
támasztott lécek, feketére meszelt falak fogadtak. (Ez utóbbi úgy vettem észre,
igen nagy divat volt az oroszoknál) még egy térkép körvonalait is felfedeztük a
falon.
Szétrongált ablak és képkeretek. Talán egykor Sztálin képek lehettek bennük? |
Térkép körvonala a falon, a felirat szerint valami Köztársaság |
És valószínűleg újságpapírral tapétáztak, mert a falról leszedtem egy
darabot, az egyik felé orosz felirat, a másikon meg valami virágminta.
Virágmintás, újságtapéta |
Rálátás a természetre |
Régi vágyam teljesült, és nagyon
megörültem a lehetőségnek. Köszönöm az élményt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése