Hemingway: Búcsú a fegyverektől

Nekem ez búcsú volt az életkedvtől . A kritikám erősen spoileres, ennek tudatában olvasd tovább! 

 Ahhoz, hogy megérthessük ezt a regényt, meg kell ismernünk az író életét. Legalább nagy vonalakban, mert rengeteg minden visszaköszön a könyv lapjain. Sokszor arra gondoltam, hogy Hemingway néha saját magát teszi a főszereplővé, személyes hangja megszólal a narrátoron keresztül, és nem egyszer összeszorult a torkom. Tulajdonképpen szinte ő is mindent átélt, amit leírt a könyvben!

   Hemingway igazi kalandor volt, és mindvégig a meg nem talált boldogságát kereste. Már gyerekkorában sem volt egyszerű az élete: a szülei lányt akartak, tehát ehhez ragaszkodtak, lánynak öltöztették, és az olyan mély nyomot hagyott benne az íróban, hogy egész életében gyötörte egyfajta megfelelései kényszer, hogy mindenkinek bebizonyítsa, hogy igazi férfi. Innen jöttek a nőcsábász kalandjai, a bikaviadal mániája, a halászat, a hajók szeretete, és még sorolhatnám. 

Az alsó képen a betegágyban nagyon
Tom Cruise mosolya van 

 Mielőtt elment volna a háborúba, újságíróként dolgozott, - ekkor már sokat foglalkozott az írással. Önkéntesnek jelentkezett Vöröskereszthez, miután alkalmatlannak nyilvánították katonának a rövidlátása miatt. A fronton szerzett emlékei egy életen át elkísérték. Már a szolgálatának első napjaiban női holttesteket és ember maradványokat kellett felszednie egy lőszergyár felrobbanása után. Ez az élmény annyira megrázta, hogy elbeszélést is írt belőle, (A Natural History of the Dead), melynek már a címe is elég beszédes. 

  1918 nyarán megsebesült, kórházba szállították, és innentől kezdve olyan, mintha a Búcsú a fegyverektől egyik változatát olvasnánk. 

  A lábán sebesült meg, kitüntetést is kapott, és a gyengélkedése idején beleszeretett Agnes von Kurowsky ápolónőbe. Ez volt az első nagy szerelem, ami végül teljesen összetörte őt, mert a nő elhagyta valaki másért. Hemingway gyakran depressziós volt, és az alkoholba menekült, Anges után többször nősült, többször elvált, imádta a természetet, és még öreg korában is sokat sportolt. 

Megnövesztette a szakállát, és elkezdett bokszolni.
Ismerős, Mr. Henry? 

  Túlélte a tüdőgyulladást, a bőrrákot, a cukorbetegséget, a törött csigolyát, a törött koponyát, a repülőgép szerencsétlenséget, mindkét világháborút, és mégis öngyilkos lett. Hát létezik ilyen? Létezhet ilyen? 

    Sokszor feltettem ezt a kérdést a Búcsú a fegyverek olvasása közben. Nem szabadna, hogy létezzen ilyen! 

  Tehát, a regény. Előre bocsátom, hogy semmit sem tudtam a történetről. És tulajdonképpen majdnem mindent ismertem. Ugyanis, azért hallottam ezt-azt Hemingwayről. Egyszer láttam a Szerelemben háborúban-t (1996), amit az életéről készítettek, és a kórházi élményeire fókuszál. Akkor ez nagy hatást tett rám, és nagyon szerettem a filmet. Már el lett könyvelve, hogy valamikor megkaparintom a regényt, pedig akkor még nem voltam igazi könyvmoly. 

   A filmnek sincs valami hű de jó vége  és furcsa, mert, most, hogy végiggondolom, amiket átélt az író, valahol meg tudom érteni, hogy miért formálta így a Búcsú a fegyverektől végét. Talán bosszúból? Vagy a lezáratlan ,,Anges ügyet így szépítette meg? Mármint, hogy a nő mindvégig szereti, és nem akarja elhagyni, csak hát...."

  Mondhatnánk rá ilyent, hogy aktuális író? Ha Petőfi aktuális költő volt, mert mindent megírt, ami vele történt, és az életét tulajdonképpen vissza lehet olvasni a verseiből, akkor Hemingway-re is mondhatnánk ezt, nem? 

Ernest és Agnes a filmben,
és a valóságban

  Tehát jöjjön, aminek jönnie kell; a kezdőzetlen véleményem a könyvről: az volt a tervem, hogy becsületesen végigkínlódom az első felét, és olyan kritikát írok róla, hogy hajaj.. Holott az elején rokonszenvvel álltam neki. Nyolcvan oldal után beletörött a bicskám. Pedig annyira igyekeztem! 

  Valahogy így néztek ki az olvasási fázisaim, és az, amit közben éreztem. 

  Az első negyed: Nem tudtam, mi a baj velem, de nem igazán kötött le. Az érdekes nyitás után ellaposodott és gyakran unalmassá vált a történet. Sok a párbeszéd, és mi ennek a célja? Rinaldi karakterét még meg is kedvelem. 

  Kb. a fele: Még mindig képtelen voltam kibékülni a könyvvel, olyan se veled, se nélküled. Túl kemény lenne kijelenteni, hogy nem tetszett, ugyanakkor nem fogott meg maradéktalanul. Nem éreztem azt a fejezetek végén, hogy azonnal akarom a következő részt. Sok időbe telt, mire hozzá tudtam szokni a különös, tömör stílushoz. 

   A leírások viszont nagyon élővé tették, Hemingway olyankor mesterien bánt a szavakkal, az olvasó tökéletesen el tudja képzelni az adott helyszínt. Erős atmoszféra jellemzi a szöveget, a regény első felét mégis üresnek éreztem. Túl sok volt a céltalan dialógus, hosszas beszélgetések a szerelemről, sok lett az üresjárat. És esküszöm, amíg túl nem rágtam magam 150 oldalon, nem tudtam volna megmondani, hogy miről szól! Mert háború, na, az nem volt benne! Helyette; csajok, pia, filozófia.  Röviden. Gyakran ridegnek és távolinak éreztem a főszereplőt, annak ellenére, hogy egyesszám első személyben beszél hozzánk. Ja, és hova is lett Rinaldi?

  Az utolsó fejezetek: Ez kegyetlen. A végén nagyon zakatolt a szívem. Arra gondoltam, hogy ő fogja megölni, azzal, hogy nem bírja nézni ahogy szenved, ezért véletlenül túlságosan megnyitja a gázt, hogy enyhítsen a fájdalmán.  

  Hol van a  következő oldal? Nem lehet így vége! Selejtes példányt vettem, vagy mi? Valamikor kiszakadt belőle egy lap? Néztem, forgattam, de az antikváriumi példány hibátlan. Sok teóriám van, de ezt így nem bírom elfogadni. Ezért töltötte vele 15 napot, hogy ez legyen a vége?

  Lehet úgy írni a háborúról, hogy tulajdonképpen alig jelenik meg benne? Igen, lehet. Például így.  Ez az idézet a vége felé rendesen szíven ütött: 

    ,,Szegény, szegény kicsi Cat. Most fizetned kell az együtt töltött éjszakákért. Beleestél a csapdába. Így bűnhődnek azok, akik szeretik egymást."

   Nem sírtam, de nagyon dühös lettem. Az ember annyi szörnyűséget elviselt és túlélt a háborúban, csakhogy utána ez történjen vele? 

   Mr. Henry sokkal többtől búcsúzott el, mint a fegyverektől.

   Végszó: Összességében örülök, hogy elolvastam. Bővült az irodalmi ismertem. Megadjam rá az öt csillagot? A fene se tudja. Eh… most ne kerüljön Hemingway a szemem elé pár hétig. Aztán jöhet a halásza. 

Emma W.