Idén olvasott 5 legjobb könyv

   Idén 102 könyvet volt szerencsém elolvasni, ezekből nehéz bármiféle listát felállítani. Sok kedvencet avattam, igyekeztem különböző, addig sosem hallott íróktól is olvasni, hogy minél több élménnyel gazdagodjak. Többnyire történelmi témákból válogattam, ezért a listám háborús könyvekből fog állni, de közben olvastam prózát és fantasztikus irodalmat is.

    Az alább említésre került könyveken kívül nagyon tetszett még a Patkányháború, ami az Ellenség a kapuknál film alapjául szolgált, valamint a klasszikus Gépnarancs, melyhez hasonlót - legalábbis, ami az orosz szavakkal teletűzdelt szöveget illeti -, még nem olvastam. Odáig voltam József Attila összes verséért, de említésre méltó Kosztolányi Dezső Esti Kornélja, és Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni című regénye, amely nemcsak azért különleges, mert német SS katonákat helyez a középpontba, hanem mert hazánkban, Székesfehérvár és Győr környékén játszódik.

   Lássuk is a dobogós helyezetteket!

5.) Sebastian Faulks: MADÁRDAL

Méltó emléke egy elveszett kornak
(A jobb oldali kép a könyvből készült filmből van)

   Idén van századik évfordulója, hogy véget ért az első világháború, azért mindenképp adós voltam ezzel a könyvvel, habár olvastam mellette Remarque-ot, és Johhny háborúját. Szentségtörés lenne azt állítani, hogy a Madárdal jobban tetszett, mint a legendás Nyugaton a helyzet változatlan, de valahogy mégis ez az igazság. Sebastian Faulks annyira zsigeri hatoló érzelmekkel gazdagítja a könyvét, hogy akaratlanul is ott érezzük magunkat az adott korban. Tökéletesen lefesti a szerelmet és a háborút, ez a kettősség pedig olyan szépen egybeforr az egész történet alatt, hogy igazi monumentális regénnyé emeli. A borítója amúgy letisztult és gyönyörű. Ahogy a Molyos értékelésemben is írtam: 

  „Nagy elemzés a kor kis emberéről, hadviselt férfiakról, a számkivetettekről, azokról a nyomorultakról, akiket a háború formált át. Nagyszabású, erőteljes érzelmekkel teli. Nem tagadom, nehéz olvasmány volt, helyenként határozottan túlírt, de a küzdelem megérte, mert összességében nem vonnak le az értékéből.

„Egyetlen gyermek, egyetlen jövendő nemzedék sem fogja tudni, milyen volt ez.
Sohasem fogják érteni.
Ha vége lesz, észrevétlenül járunk majd az élők között, és nem mondjuk el nekik.
Beszélünk, alszunk, teszünk-veszünk, mint az emberek.
Szívünk csöndjébe rejtjük, amit láttunk, és nem érnek el hozzánk a szavak."

    Sebastian Faulks ennek ellenére kísérletet tesz rá, hogy elmesélje. Talán valóban soha nem fogjuk megérteni. Viszont egy ilyen olvasmány után kicsit úgy érzem, mintha mégis”.

  Ott van a helye minden téma iránt érdeklődőnek a polcán! 

4.) Robert Capa: KISSÉ ELMOSÓDVA

Tényleg a legnagyobb ,,pesti vagány"!

   Imádom Capa munkásságát, a képeit, (sokat segítettek az írásban), az egyéniségét, nem sokan mondhatják el magukról, hogy hasonlóan kalandos életútjuk volt. Megjárta a spanyol polgárháborút, az első hullámmal részt vett a normandiai partraszállásban, bejárta Európát, eljutott Vietnamba, mindezt magyarként, és mindezt úgy, hogy egy percre sem vette komolyan a háborút – legalábbis, nem veszítette el a humorát. És akkor még nem említettük, hogy közeli barátja volt Steinbeck-nek, és Papának (Hemingway-nek), akinek anno kis magánhadserege volt, hol összevesztek, hol ismét jóban lettek, és sokszor együtt iszogattak.

   Még egy könyvet olvastam róla az idén: Robert Capára várva, ami inkább romantikára van kihegyezve (nagy szerelme, Gerda Taro szintén híres fényképész lett), a Kissé elmosódva azonban tartalmasabb és izgalmasabb.  

   Csak ismételni tudom: imádom ezt az őrültet. A regényét pedig érdemes elolvasni, egy percre sem lehet mellette unatkozni, és a végén jön a felismerés: ha írónak állt volna, lenne még egy Rejtő Jenőnk. 

3.) David R. Gillham: ASSZONYOK VÁROSA 

Női regény, de nem egy ,,rózsaszín felhős" olvasmány

   Mindig érdekes, mikor egy férfi női szemszögből írja a regényét – többnyire sikertelenül. Itt azonban abszolút átjött az érzés. Teljesen indokolt, ezt a történetet nem is lehetett volna másképpen elmesélni. De az a könyv is nagyon ritka, ahol egyik férfi szereplőért sem lelkesedek. Mindig szokott lenni legalább egy valaki - most viszont nem volt! Talán azért, mert az író valóban nem akarta szépíteni a dolgokat. Néha kifejezetten gyűlöltem a férfiakat.

  A cím nagyon találó, 1943-ban Berlin gyakorlatilag a nők városává változott, szinte az összes férfi a fronton harcolt, így rájuk hárult minden feladat, nekik kellett talpon maradni és tovább küzdeni, valamint rendíthetetlenül reménykedni a végső győzelemben.

   „Az író így nyilatkozott az utószóban: ,,A történelem mindig is elbűvölt. Nemcsak a nagybetűs Történelem a maga jelentős eseményeivel, hanem az intim szegletek is, ahol az árnyékok gyülekeznek. A második világháború alatt Berlin pont az a város volt, amit az árnyékai határoztak meg."

   De még mennyire! Nagyon érzékletes, zavarba ejtően személyes történet az asszonyok boldogulásáról. Néha tényleg sírhatnékom támadt. Sok komoly üzenet van a sorok mögött, az író egyet meg is magyarázott: 

  ,,A kérdés, amit a regény feltesz, hogy mely ponton ébred rá valaki, hogy erkölcsi felelőssége cselekedni. Sigrid Schröder segít egy fiatal nőnek, akit alig ismer, hogy megmeneküljön egy arrogáns rendőr elől, csak azért, mert nem állhatja az erőszakoskodó embereket. Pár hónappal később Sigridet már a Gestapó üldözi az állomáson keresztül, és négy másik ember élete függ tőle. Hogy jutott el idáig?”

  Aki kicsit is kíváncsi arra, milyen a női sors, főleg a háború árnyékában, azoknak melegen ajánlom, megkeményített szívvel. Az olvasás után, már nem tudtam volna eldönteni, hogy kiknek nehezebb: a fronton harcolóknak, vagy a hátországban maradtaknak.

2.) Szczepan Twardoch: MORIFUM

Ezzel a könyvhöz kötélidegzet szükséges!

   Volt már szerencsém Kostek-nél romlottabb antihőshöz? Nem hiszem. Éppen ezért került a lista elejére. Ráadásul együtt is lehet érezni vele.

   Lengyelországban, a szerző hazájában nagy botrányt csapott a könyv, ami nem csoda, hiszen minden értéket sárba tipor, csakhogy lerombolja a lengyel ellenállókat körülövező dicsőséges mítoszt, és ezért nagyon bátor könyv. Több szempontból is az, de emiatt különösen.

   ,,Az író ez alatt a 600 oldal alatt mindent kétségbe vont, amit csak lehet; becsületet, hazát, (...) szó esett benne Budapestről, arról, hogy az élet, milyen szar, de a háború még szarabb, főleg, ha az ember maga is egy szarházi. És ezért elismeréssel adózom neki, mert ez nem semmi teljesítmény!

   Féltem, hogy a történet annyiban fog kimerülni, amit az alcím is sugall: drogok, nők, árulás. Nem merült ki. Úgy vélem, ez jóval többről szól, a valódi kérdés számomra az volt, hogy vajon belehazudhatjuk magunkat egyik identitásból a másikba? Mi a valódi énünk, az igazi én-énünk, és nem az, akiknek mondjuk magunkat?”

„(…) azon gondolkodom, hogy a csehek emberek-e. Ezek a koszos cigány gyerekek emberek-e. Mi emberek vagyunk-e. A zsidók emberek-e. A németek emberek-e. Vannak-e egyáltalán emberek.
(…)
Szerintem nincsenek is emberek. Kitaláltuk ezt az emberiség-konstrukciót, vannak, akik úgy is élnek, mintha valóságos lenne pedig nem az, senki se nő fel hozzá…(…)"

„A regény senki felett nem tör pálcát, – hacsak nem úgy, hogy mindenkit egyformán elítél –, hiszen egyik „oldal" sem jobb a másiknál. Ez az, amit nagyon sok háború könyvből hiányolok. Ebben az esetben minden szürke massza, csak Varsó van, a felszedett utcakövek, meg a hang a fejedben, amely szüntelenül elkísér. Ez minden.

Úgy érzem, le kell ülepednie, túl nagy dózist kaptam. És holnapra talán jobban megemésztem, világosabb lesz, – vagy nem –, kijózanodom belőle, – vagy nem –, de ez akkor is marad az év legjobb könyvei között!”

1.) Els Beerten: MIND A MENNYBE VÁGYUNK

Az igazi hősök jutalmul kapják a mennyországot
(A bal oldali kép a Band of Brothers sorozatból van)

   Íme az első helyezett! Nem véletlen, hogy a Molyon lévő 14 csillagozásból 12 maximális öt csillagos. Mert tényleg megérdemli.

   Nekem ez a könyv lett idén A könyv. Nagybetűvel. Magasan veri A kék kabátos lányt, a Láthatatlan fényt és a többi, ifjúsági(?) második világháborús könyvet. Az év elején, február körül olvastam, már akkor az volt az érzésem, hogy ez lesz az év könyve, és valóban, nem tudta felülmúlni semmi (a Morfiummal holtversenyben álltak, de ezen bőgtem egy sort, azon nem, szóval ez lett a nyertes.) 

   ,,A kezdetektől fogva Ward volt a kedvencem, a legárnyaltabb, legérdekesebb karakter. Remi időnként nyafogós volt, de közben meg jóhiszemű és aranyos, Reené-t is meg tudtam érteni, Jef-et meg hol kedveltem, hol meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, de közben viszont annyira szánalmas volt, hogy inkább letettem erről.

   Mindannyian a háború áldozatává válunk.

 Ennek nem szabadott volna így végződnie. Mindenki vétkes, és senkinek sem jár a felmentés, senkinek sincs megnyugvás a lelkiismeretére. Senki sem kerül a mennyországba. Még a Jef-féle hősök sem.

  Bárhova megyünk, önmagunkat úgyis mindig magunkkal visszük.

  Egyszóval, gyönyörű ez a történet. Gyönyörű, és szívszaggató. Méltatlanul kevesen ismerik, pedig ennek a regénynek ott a helye a Könyvtolvaj (...) mellett! Nagyon komoly a mondanivalója, és rengeteg kérdést felvet.
  Kik az igazi hősök? Magunk is elhihetjük a hazugságainkat? Felelősségre vonhatnak mások bűneiért? Mit lehet feláldozni a testvéreinkért? A család a fontosabb vagy az egyetlen barátunk? El lehet számolni a bűntudattal? Meg lehet bocsátani?

   Igazuk volt: a háború mi magunk vagyunk."

 Csak ennyit tudok még hozzáfűzni: olvassátok, olvassátok!

Remélem, valamelyikhez meghoztam a kedveteket, hamarosan összeszedem a filmeket is.